2021. december 2., csütörtök

Vicc

 Elmondok egy viccet, sőt, szájbarábósan elmagyarázom, és ez egyrészt szomorú, másrészt röhelyes. Mármint egy nyílvánvaló poént szájbarágni. Na de ilyen világot élünk. Ennek ellenére lesz a végén egy csattanó. 

        Két részeg amelyik azon vitatkozik, hogy a Nap vagy a Hold van fenn az égen, megkér egy járókelőt, hogy igazítsa ki őket. A ravasz járókelő, józan paraszti ésszel rávágja, hogy " Nem tudom, nem vagyok idevalósi".

Nos ez elsőre is vicces, sőt másodikra is, de ha eltekintünk a válaszoló csavarintos válaszátol, ha jobban belegondolunk, ráeszmélünk, hogy nem vele, hanem rajta röhögünk. 

A járókelő   nincs tisztában hogy mennyire röhelyes a válasza, hisz fingja sincs a kérdés helyes megválaszolásában mivel alapvető hozzáártáse sincs a csillagászattanhoz, ennek ellenére "fejébe találja a szöget" átlátja a hejzetet, és "józan paraszti ésszel" kivágja magát. A szerencsétlen, aki egy ismeretlen veszéllyel találja szemben magát, annak ellenére, hogy egy szimpatikus választ ad, röhelyessé válik mert egy dilettáns.  Olyasmibe szólt bele amihez nem ért. 

Ő a szolgálatos vírustagadó. Bár jópofa, meggszőző választ ad, fingja sincs a témához, ennek ellenére belevág, érvel, nyilatkozik, mint bárki a Vax Populi klippjeiben. Mert Ő a mindenhez IS ért. Ő a "csattanó" ami  vicc sava -borsát megadja. 

 A Napot és a Holdat nem érdekli, hogy a két részeg mit vélekedik róluk, ők járják az utukat mint a vírus, sőt a járókeló paraszti eszű csavarintos válasza sem lendíti ki azokat a rutinukból. A járvány - függetlenül attól, hogy mit hiszel róla, járja az útját, és végzi a dolgát. Nem gonoszságból csinálja, hanem egy ösztönnél is mélyebb szükségből. 

Beigértem egy csattanót is, hát itt van. Te, kedves vírustagadó, csupán a járókelő vagy, aki józan paraszti ésszel próbál alkalmazkodni az új kihíváshoz, te vagy a "hasznos idióta"  akit belerángattak egy olyan hamis kérdésbe amihez fingod sincs és tétje sincs annak ellenére befolyásolod a végkifejletet. A két részeg amelyik egy olyan kérdésen vitatkozik aminek nincs tétje, hisz a Nap és a Hold járja a maga útját. Ezek az úgynevezett influenszerek, akik bármilyen nevük legyen (ismerünk egy párat mint Gödényi, Lenkei, "híres német virológusok nyilatkozatai" stb. Szóval IGEN, ezek részegek, akik egy olyan dolgon vitatkoznak amelyik nem befolyásolja az égitestek (vírus) mozgását. 

És persze mindig akad egy járókelő amelyik a témába való elmerülés helyett mindig megtalálja a tömeget meggyőző jópofa választ. Ezek bohócok. Akik a szembesítés helyett, a megoldás helyett egy jópofa választ adnak és ezzel letudták. Szimpatikusok. 

2020. június 19., péntek

a nap amikor kifordult magából a világ.

A nap amikor kifordult magából a világ.
Későn ébredtem. Már nem számolom hányadik karantén nap, már úgyis mindegy. Kitámolygok a konyhába, lefőzöm a kávét, rágyujtok egy cigire, unottan bekapcsolom a tévét és átkapcsolok egy híradóra. Egy percbe telt míg megértettem mi történik, és a gőzőlgő kávé az orromon, számon priccol ki.
A hetek óta rejtélyesen eltűnt Elon Musk egy videóban üzent az emberiségnek. MINDEN ami ép ésszel felfoghatlan volt igaz! Azok akik az összeesküvés elméletekben hittek, mind fején találták a szöget.
A videót Angyalszárny űrhajójáról küldi, biztos távolságból, hogy még a lehatékonyabb 5G tehnológiával felszerelt HAARP állomások se tudjanak kárt tenni a küldetésében. Útban a Mars felé, a Plejádokat érintve, 144.000 kiválasztottal. Eleinte csak 2030-ban akart elindulni, mivel asztrológusai egy kedvezőbb bolygó eggyütállást jósoltak, de nem várhatott tovább. A vírus ami az emberiséget megtizedeli, valóban mesterséges, és valóban a világkormány eljövetelét hívatott megalapozni. Végrehajtóként Bill Gates-t nevezi meg, majd részvétet kíván, elmormol egy Grabovoj számot és megszakítja a közvetítést.
  Az egész világ megbolydult, a felbőszült tömeg az utcákon, teljes a káosz.
Gates helikopterrel menekül, viszont a lelkiismeret furdalással küzködő kemtrail pilóták Kansas fölött egy harakiri akcióban levadásszák.
A pápa dadogva magyarázkodik egy élő Youtube közvetítésben, miközben zavartan próbálja eltakarni a homlokára kirajzolódó 666 jelet, majd feladja az egésszet és egy izzó füstfelhő közepén felszívódik.
Rotchildot Shamballa déli kapujában éri utól a tömeg, miközbena Föld üreges menedékébe próbált visszahúzódni, a minden emberi mivoltából kivetkőzött gyíkembert csak titkos kéztartása árulta el.
A zsidó válságtanács sebtében összeül, de Soros berekeszti a gyűlést, mondván, hogy már késő, lelepleződtünk. Késöbb riporterek tudósítanak, hogy vele magyar táltosok átkai végeztek.
Merkel aktiválódó migráns hadseregét a dák energia alagútakban éri a végzet, a szkíta származású Putyin arkangyal atlantiszi kristálykarddal egymaga semmísíti meg a hordát.
Farkasházi Tivadart és társaságát, miután beismerő vallomást tesz, hogy mindvégig a háttérhatalom szolgálatában állt, szimbolikus rituálé közepette a Dobogókőn végzik ki, homeopátiás szerekkel mérgezik meg.
Tévedtem. Minden amiben hittem az téveszme volt. Nagyon szomorú vagyok, és nem azért mert nem nekem volt igazam, hanem mert ha tényleg az összeesküvés elméletek igazak akkor itt a vég.
Az utcán ünneplő győzedelmes, eddig kicsúfolt, lenézett réteg most örömmámorában rúvásírásokat énekel. Nekik még nem esett le, hogy ez számukra is a vég, hisz nem kerültek fel Musk 144ezer kiválasztottja közé.
Alkonyatra egy furcsa vibrálást érezni a levegőben. Mostanra már senki nem csodálkozik azon, (talán csak Pataki) hogy hatalmas földönkívüli űrhajók bárányfelhőkkel tűzdelik teli a világ egét és minden felőben a lenyugvó nap sugarai Jézus arcát rajzolják ki. Szemében nem béke van, hanem szánalom.
Megértettem. A világ szintet lép, egy magasabb frekvencia hatja át a Földet. De a bolygó nem bírja. A rezgés hatására, a korongot körülvevő és egybetartó jéghegyek elolvadnak, és a világ szétcsúszik a semmibe.
A teknősbéka unottan az Orion ködbe vész.

2020. április 28., kedd

Covid 19 (egy híján húsz). Filmkritika



Nagyszerű élmény, dráma, tragikomédia, akció minden egyben. Annyira izgalmas, ki sem jössz a házból.
   A cselekmény (még a főcim bejátszása előtt) egy egzotikus távol-keleti országban kezdődik. Egy mindennapjait élő kis, csupán 15 milliós közösséget mutat be, ahol a mit sem sejtő lakosok rutinos mindennapjaikat élik a Piacon. Kígyót békát összehordanak, a háttérben 5G adótornyokon kínai sárkányok turbékolnak, semmi különös.


          A zéró páciens (akkor még nem tudjuk) akit Ozzie Osbourne alakít, rutinosan leharapja egy denevér fejét és hazamegy az anyjához. A háttérben felcsendül a "Mama im coming home".


   A képernyőn egy a nyolcvanas évekből ismert speciális effektus jelenik meg, a Bolygó távolról, és egy piros nyíl Olaszországba visz. És Ausztáliába. Majd Ámerikába. És a piros nyíl körberepüli  a világot, nagyon látványos.

  És itt vonulnak fel a főszereplők.




 Brad Pitt, a híres virológus, ezúttal nem zombivírussal küzd hanem királykobrával... izé királyvírussal.... izé... koronavírussal. Rutinosan. Mert ez már a tizenkilencedik küzdelme. 
 Szóval Brad Pitt megengedi Willy Smithnek - a Legendának, hogy kimenjen a házból, de csak kutyát sétáltatni.

     



Jim Carrey Maskot visel, de hiába nyomja be intravénásan Superman (Donáld kacsa, bocsi Trump) javaslatára a Domestost, így is megfertőzi Stallone-t aki egy lélegeztető gépen hal meg, A rockyt teljesen kiüti a Korona. A halál oka: Gutaütés. 

   A vírust Swarzenegger játszodja. Amikor német akkcentusával azt mondja, hogy "Il be back" a hideg kiráz. Szerintem itt van eldugva a kakukktojás,  Oszkár gyanús lesz, akkor ősszel folytatása következik. (Én "Covid 20 - több mint 19" - címre saccolok). 





A végét nem spojlerezem el, a filmet a világ minden pontján épp most sugározzák. 5G- hálózaton. Jobb mint a 3D.


2020. április 20., hétfő

A zötgé

Annyi tévhit és összeesküvés elmélet terjed az 5G technológiáról, hogy megpróbálok valamennyire fényeket gyújtani a fejekben.

Az 5G tényleg forradalmi. A 4G szimpla evolúció volt a 3G-hez képest, kicsit jobban, kicsit gyorsabban, kicsit optimizáltabban nyújtotta azt mint elődje, megspékelve egy pár új funkcióval  de az 5G tényleg revolúció a 4G-hez képest.
 Nem akarok a technikai részletekben elmélyülni csak amennyire kell a teljes kép látásához. Kezdjük az elejétől.

Történelem:

 A második generációs hálózat (2G) volt az első GSM szabványnak tényleg megfelelő protokoll amely lehetővé tette a mobilhálózatok elterjedését. Európában mint hordozó frekvenciát a 900 mhz közeli frekvenciákat jelölték ki a 2G szabványnak, majd később az 1800 mhz frekvenciasávot.
 Beszélgetésre elfogatható volt, adat átvitelre pocsék, viszont a technológia természetes fejlődése következtében ezen sikerült érdemben javítani, megjelent a GPRS és EDGE adatátviteli protokoll is. (na meg a WAP, ha még emlékszik rá valaki).
 Mivel megnövekedett az érdeklődés a beszéd mellett adatokat is szállítani, át kellett gondolni az egészet és ez volt a 3G.
 Nagyobb adatátvitel, újabb frekvencia kiosztások. (2100 mhz) (érdekesség képen beszédhívás esetén a telefon visszakapcsolt 2G-re, és az adatkapcsolat megszakadt.) Nyilvánvalóan lényeges fejlődés volt a 2G-hez képest viszont viszonylag hamar elérte a korlátait, erre volt válasz a 4G.
 A negyedik generációval párhuzamosan a gyors adatátvitel végett újabb frekvencia tartományokat engedélyeztek a hatóságok.  (2600 mhz)
A 4G által hozott előrelépés mindenben jobb volt a 3G-nél de semmiben nem forradalmi, és voltak olyan területek ahol épp, hogy nem volt elégséges. Viszont lehetett már párhuzamosan adat és beszédkapcsolatot létesíteni, és az évek óta működő chat kliensek által használt IP alapú hangátvitelt is (korlátozottan) támogatja. Emiatt született meg a wifi alapú hívás, és az LTE alapú hívás. (VO-WIFI és VOLTE). Na és most lassítsunk egy kicsit, mert ettől a pillanattól kezd érdekes lenni.
 Az előbb említettem, hogy a 4G egy természetes fejlődés volt viszont semmiben nem volt elégséges.

Például miben is?
A folytonos kétoldalú kommunikációhoz (gondoljatok az ősi SKYPE vagy más applikációra)  két dolog szükséges: Viszonylag nagy sávszélesség, és kis látencia (késlekedés).
   Gondoljatok egy sport autó jellemzőire:
- Végsebesség (ez a sávszélesség),
- és gyorsulás - mennyi idő alatt éri el például a 100 kilométer per  órát - (ez a látencia).
    Az adatok is körülbelül így közlekednek a hálózaton.
    Egy egyirányú kommunikációban (megnézünk egy Youtube videót) ha megfelelő a net sebesség de nagy a késlekedés akkor legfeljebb annyi történik, hogy a videó lassan indul el, de utána folyamatosan jön.
 Vissza az autós példához. El kell vigyünk egy tonna árut a-ból b-be. A kamion elindul, felveszi a végsebességet (vagy megengedett sebességet) és ha jó az összeköttetés a-b között, akkor házunk előtt lerakja a téglát. Nem töredezuve, szakadozva, darabokban hozza ki a tégálát, hanem akár egy kis késlekedéssel, de lerakja az egésszet egyben és épen a kívánt helyre.

 A kétoldalú kommunikációnál viszont ez nem működik. Egyszerre kevés adatot küldünk, de az gyorsan, késlekedés nélkül el kell jusson a hívott félhez, hisz ha nem akkor a beszélgetés csúszik, egyre csúszik és előbb utóbb szétesik. Tehát itt nagyon fontos a kis késlekedés, mármint hogy lehetőleg ez ne fordulhasson elő. Ezért maradt meg a 2G és az általa bevezetett kommunikációs protokoll még a 3G esetében is, sőt (beágyazva, tehát visszaváltás nélkül) még a 4G is ezt használja, kivéve ha aktiválva van a fent említett VOLTE vagy VOWIFI. (ami vagy működik, vagy nem).

És most érkeztünk meg az 5G egyik előnyéhez. A fent említett két IP alapú kommunikáció (VoWifi, VoLte) alapértelmezett lesz mivel annyira sikerült lefaragni a látenciát, hogy már nincs szükséges ősi 2G-s protokollokra. Természetesen a 2G velünk marad mint másodlagos, biztonsági protokoll, viszont a 3g-4g páros előbb utóbb eltűnik.

Eddig volt a visszatekintő, most beszéljünk konkrétan az 5G-ről.

A jelen:

Először is tisztázzuk, hogy az 5G nem egy adott frekvencia, hanem egy szabvány. Igen, bevezettek és engedélyeztek egy sor új frekvenciát is, hogy jobban kiaknázhassák egyes aspektusait az új standardnak, viszont az 5G pont olyan jól elvan a régi frekvenciákon is.
 Teljesen újraírták az adatátviteli standardokat, gyökeres változtatást hoztak a csomag sűrítésben, energia fogyasztásban, ami sok adat mozgatását eredményezi kis látenciával. Annak függvényében, hogy pontosan mi a kiaknázási terület, más más prioritások szerint aknázzák ki a lehetőségeket.

Előnyök, felhasználási területek:

- Sebesség - Ez a parasztvakító előny, de a nagy számok miatt ez a leg látványosabb, és leg érthetőbb.
  Gyakorlatilag a 4G által nyújtott sebesség elég arra, hogy optimális esetben akár 10 párhuzamos youtube videót nézzünk akár HD-ban is ugyanazon a kapcsolaton, tehát az 5G nyújtotta sebesség még egyelőre kiaknázhatatlan a mezei felhasználó számára. 5G esetében nem a sebesség növekedés az ütőkártya, csupán természetes velejárója.

- Kis késlekedés. Ez volt az egyik lényeges dolog ami hiányzott az előbbi protokollokból. A kis késlekedés akár az optikai hálózatok késlekedésével verseng. Egy egész sor felhasználási területe van:

~Stabil drótnélküli jó minőségű video konferencia hívások.
~Valós időben történő táv intervenciók.
~Gépek, autók, drónok és sajnos igen, fegyverek, bombák sokkal pontosabb irányítása.
~Távműtétek lehetővé tétele robotkarokkal. Gondolj bele, adott egy szívműtét, amit a kontinens egyik feléről intéznek, a páciens meg a kontinens másik felén fekszik a műtőasztalon. A nagy késlekedés miatt, az előbbi szabványokon, az orvos már rég a beteg alatti asztalt kaparássza a páciens testén keresztül, miközben ő még úgy látja, hogy épp, hogy felnyitotta a mellkast. Az 5G meg lehetővé teszi a valós idejű kommunikációt. Az orvos a pengét látja valós időben, késlekedés nélkül.

~ Holografikus valós idejű kivetítések. Ajánlom megnézni a Vodafone holografikus demóját amelyben egy kisfiút vetítettek egy koncert színpadára aki szinkronban, késlekedés nélkül gitározott az együttessel. A hologram leképezéséhez hatalmas sávszélességre van szükségünk és a szinkronhoz meg kis látenciára. 5G esetében mindkettő adott.

- IOT avagy a dolgok internete. Lehetővé teszi olyan kis szenzorok, hőmérők, egészség állapot figyelő
 kis berendezések hálózatba kötését amelyek bár kevés adatot küldenek akár évekig is kommunikálhatnak elemcsere nélkül és olyan kis fogyasztásúak, hogy akár a testhő is áramoltathatja azokat akkumulátor nélkül. Erre is van már példa, a magyarországi Telekom tesztfázisban marha tenyészeteket szerelt fel ilyen szenzorokkal. A szenzorok valós időben tudnak adatokat küldeni a központi számítógépére jelentve a marha pozícióját a térképen, sebességét, a testhőjét, egyéb egészségi állapotát, adrenalin szintjét. (ezekből következtetni lehet, hogy esetleg eltévedt, megsebesült, vadállatok támadták meg vagy vemhes.)

 Természetesen aggályos ha emberi megfigyelésre használják viszont ez nem az 5G mint protokoll hibája. Ilyen alapon a tűz is veszélyes találmány, a kés is,  sőt a kerék is, hisz a harci kocsiknak is van kereke, sőt kerékbe is lehet törni valakit.

A tévhitek:

 Amint mondtam, a frekvencia nem egyenlő az 5G protokollal. Annak ellenére, hogy az 5G standard távközlési frekvenciája akár 300 gigahertzre is kiterjed, a következő években nagy eséllyel nem lépjük túl a 3800 mhz-t.  A fent említett IOT példa a kisebb frekvenciákon használható a legjobban (600-900 mhz).   A nagy adatátvitelhez a nagyobb frekvenciák dukálnak.

         Van egy tévhit, miszerint minél nagyobb a frekvencia annál ártalmasabb.
 Nos, ez kvázi hülyeség. Zárójelben: (Vannak ionizáló (az UV felső határa, röntgen és egyéb radioaktív sugarak amelyek megfelelő intenzitással tényleg tudnak sejten belüli roncsolást, rákot vagy halált okozni).
... és vannak nem ionizáló sugarak, minden ami a fent említett uv tartomány alatt vannak, beleértve a látható fényt is amelyik még mindig százezrekkel nagyobb a különböző rádiókommunikációs sugárzásoknál. Például az 5G maximális engedélyezett sávja 300 ghz, míg a látható - vörös- fény frekvenciája 400 tertrahecznél kezdődik.
 A nem ionizáló sugarak intenzitás függvényében ESETLEG helyi meleget tudnak csinálni INTENZITÁS  függvényében. A mikrohullámú sütő is, a bluetooth fülhallgató is közel 2400 megahertzen sugároz, viszont az előbbi, ahhoz hogy felmelegítsen egy csupor levest, közel 1000 wattra, zárt helyre (Faraday kalitkára) és percekre van szüksége, míg a bluetooth fülhallgató hetekig elvan egy töltéssel anélkül, hogy az akku kapacitása akár egy vízmolekula felfőzésére is elegendő lenne.
 Tovább víve a gondolatot, a kis frekvenciák is okozhatnak sérüléseket, persze INTENZITÁS függvényében. Egy földrengés alacsony frekvenciája romba dönthet épületeket, és egy nagyon hangos hangfal vagy mélynyomó beszakíthatja a dobhártyád vagy leszakíthatja a belső szerveid de csak akkor ha a lehető leg hangosabbra van állítva.
A különböző kommunikációs frekvenciák erre képtelenek. Az 5G még kevésbé. Mivel energia fogyasztásilag jobban optimizált mint elődjei, nagyobb adat átvitelre képes kisebb energiafogyasztással. Hogy megsüsse az agyunk ahhoz a telefon pár száz wattot kéne fogyasszon percekig, 1-2 watt helyett.
  Továbbá... minél magasabb frekvencián sugárzunk annál kisebb a terjedés, és annál nehezebben terjed át a felületeken. Míg a 2G (900 mhz) könnyen átment a falakon, és az emberi bőr is legalább 2-3 miliméter mélyen elnyelte, az 5G által használt nagyobb frekvenciáknak esetenként még a falevelek is gondot okozhatnak, és a bőr is sokkal kisebb mélységben nyeli el.
Érdekesség képen a wifi routereknél már évek óta leterjedt és alap frekvencia az 5 ghz. Valószínűleg neked is olyan van. Tehát van egy kütyüd a házban amelynek a sugárzási frekvenciája csaknem másfélszer akkora mint az 5G kereskedelmileg engedélyezett sebessége.

A rémhírek:

 Az 5G mint protokoll bejelentése, és az első nyilvános tesztek után egy csomó rémhír terjengett, hogy az 5G megöli a madarakat. Ezekről mind kiderült, hogy alaptalan rémhírek, és azóta már hazánkban is bevezették az 5G-t, a négy forgalmazóból háromnak már hónapok óta csaknem mindegyik nagyvárosban van kereskedelmi 5g-s csomagja. Paradox módon azóta sehol nem döglöttek meg tömegesen madarak.
 Ehhez hasonló rémhírek évtizedek óta velünk vannak, (beleértve az FM rádió standardot) minden új protokoll bejelentésénél ismét előjönnek.
   A másik közkedvelt kamu, hogy az 5G terjeszti a vírusokat, emiatt Angliában adó-vevő tornyokat is megrongáltak. (nagyrészük nem is 5G torony volt, de az utca embereének mindegy).
  Furcsamód évekig az volt a trend, hogy a valamilyen "sugárzás" megöli az "élőt"... például a mikrohullámú sütő esetében is. Paradox módon az 5G pont terjeszteni tud valami "élő" DNS-t vagy RNS-t. Ugye, hogy ellentmondásos?

Kell e féjünk az 5G-től?
Bizonyos szempontból igen. A technológia olyan szintre jutott ezáltal, hogy akár globális kontrollt gyakorolhat ránk. Nem azért mert valami obskúrus csipet aktivál amit már rég belénk ültettek, hanem azért mert eléggé megérett arra, hogy akár a személyi jogainkban is korlátozhat. Na de ezen már rég túl vagyunk. A neve Facebook. És ehhez nem kell ötgé. A fejlődés kétélű fegyver és ez így van a tűz meg a kerék feltalálása óta.

2014. október 17., péntek

Panasonic L50AS600 , avagy a fekete ötven árnyalata

  



                                                             Nagyon evett a fene, hogy a régi P42U20e plazma tévét lecseréljem valami másra. Íme a történet...






   

   A plazma tévém egy belépő színtű de korszerű tévé volt, még ha nem is az utolsó NeoPDP technológia,  G13-as panel kinőtte a plazmák gyerekbetegségeit. Beégésnek nyoma sincs (tulajdonképpen hetekig kéne ugyanazt a képet megjeleníteni rajta, hogy a beégés visszafordíthatatlan legyen), a régebbi generációkhoz képest meg jelentősen kisebb áram fogyasztás. Az újabb panelek napi 10 óra használattal akár 25 évig is kibirják, (kb ennyi a felezési idő). Viszont a panel sötétszürke volt, ami természetesen este nem látszott, de nappal a képet eléggé fakóvá tette, fényes üveg borította, ami nagyon tükrözött, és biztonsági üveg létére (ha netán egy őrült kalapáccsal dobálná) oldalnézetből a megjelenítendő kép kontrasztos részeit (felirat) tükrözte, lenullázva a plazmák nagy betekintési szögének előnyét. Színvilága viszont őrületesen jó és természetes volt, nyoma sem látszott az lcdre jellemző mesterkélt színvilágnak.
 Nem volt okos tévé, viszont ezt kisebb keresgélés után nagyszerűen pótoltam egy rádugott Raspberry Pi minipcvel amin raspbmc fut. (erről talán máskor, részletesen).

 Szóval mint mondtam, evett a fene, hogy legyen egy nagyobb, jobb, szebb, okosabb, korszerűbb tévém. Nem siettem el a dolgot, az utóbbi évben minden lényeges tesztet elolvastam a téren, ami csak arra volt jó, hogy bizonytalanságomat fokozza. Zavartak a plazma hátrányai (inkább a nappali fényben látható kisebb teljesítmény különbség az esti mozizáshoz képest) viszont nagyon féltem attól, hogy ha lcd-re váltok zavarni fognak annak a hátrányai.

  A plazma gyártását a először a Panasonic, e technológia éllovasa nyugdíjazta, (az idén a Samsung meg az LG is) és nagyon reménykedtem, hogy ez jelentős árcsökkenést hoz maga után az utolsó generációs csúcs plazmák körében, és megengedhető áron lehet majd csúcsminőséget vásárolni. Sajnos nem így történt.
 Mostanra már pontosan tudtam mit akarok egy tévétől, a 3D  itthoni szórakozásra nem érdekelt, hisz úgysem tudja visszaadni a mozis élményt, és az akvárium hatás egyenesen zavaró, viszont a mélyfekete nagyon fontos szempont volt ennyi év plazmázás után. Az IPS emiatt eleve kiesett, a számítógép monitorom ami egy nagyon jó IPS LG monitor, amit viszonyítási alapnak használtam, a gyenge fekete miatt film nézésre alkalmatlan. A nagyon nagy betekintési szög nem volt lényeges számomra, mivel a szoba elhelyezése miatt, csaknem lehetetlen oldalról nézni a képet, és amúgy sem fogok a tévé mögül kikukucskálva tenyérnyi csíkban filmet nézni.
 A tavaly ötlött a szemembe egy nagyon jó teszt a Panasonic E6 sorozatról, legfőképpen a mélyfeketét dicsérték LCD létére, (VA panel) és rá egy évre eszeveszetten  kezdtem keresni egy boltot ami még árulja. Mint kiderült, a tévé elérhetetlen, viszont felváltotta az AS600 sorozat, ugyancsak VA panellel.
 A VA technológiával  a Panasonic elég félénken próbálkozott viszont a pozitív visszajelzések után szerencsére felbátorodtak, mi sem mutatja ezt jobban, hogy míg tavaly a csúcs kategóriát IPS panelek jellemezték, és a VA csak belépő színten volt jelen, az idén a termék paletta nagy részét VA paneles tévék töltik ki, beleértve az AX900 sorozatot is, aminek a képminősége még a csúcs plazma tévéket is lekörözi (természetesen egyszerű halandónak megengedhetetlen áron).



  L50AS600






 Nagyon vékony kávája van, kb mint egy AAA ceruza elem, sokkal vékonyabb a plazmám háromujjnyi keretéhez képest. Noha műanyag borítású , az igényes kialakítás elegáns megjelenést ad.  Belépő szintű tévé ellenére az elektronika a tavalyi átlagnál jobb, a felső DT sorozatból a dual-core processzor az idén már a belépő kategóriában van.
Három HDMI, ethernet, wifi, optikai kijövet van rajta.

Képminőség



 A színek rendben vannak, a Mozi és True-cinema módban meg  természetes színvilágot kapok, az IPS monitorom sem tud jobbat. Igény szerint nagyon részletesen személyre szabható a fehéregyensúly, akár több megvilágítási értékre is külön-külön. Meglepő módón, belépő színthez képest a gamma is millióegy féle képpen hangolható aszerint, hogy részletesebb vagy kontrasztosabb képet szeretnénk.  Azt viszont határozottan állítom, hogy a plazma tévé színvilága jobb volt, a kis árnyalati átmenetek miatt a kép sokkal kellemesebb összhatást keltett.

   A plazmához szokott szememet nagyon bántja a tévé gyengébb mozgás reprodukciója, érdekes módon azelőtt ezt észre sem vettem. Természetesen próbára tettem a szemem  IPS panelen is, és ott is látom az időnkénti elmosódást. Állítólag hozzászokik az ember, előbb utóbb nem lesz zavaró, majd meglátjuk, minden esetre szerencsére nem vészes, de hiányolom a plazma mozgás reprodukcióját.



Wow, ez a fekete tényleg fekete ! Ha teljesen elsötétített szobában nézem, akkor talán mégsem, vagyis néhol felfedezem a fekete világosabb árnyalatait, de minimális megvilágítással (elég az utcáról beszűrődő gyér esti világítás) a fekete az fekete. Merem azt mondani, hogy a feketéjével jobban meg vagyok elégedve mint a plazmáméval. Tévedés ne essék, nem azt mondtam, hogy jobb mint egy csúcs plazma feketéje, hanem , hogy jobb mint az ÉN plazmám feketéje átlagos használat esetén. Nappal mindenféle képpen, este minimális világítással már megkülönböztetetlen. Egy Neopdp panelt biztos nem ver (majdnem) semmilyen körülmények között. Hogy el tudjátok képzelni a feketét, ha olyan filmet nézek amiben fent-lent fekete csík van, alig látom hol ér véget a képernyő és hol kezdődik a fekete káva. (a fenti, "UNIVERSAL" kép elég jól szemlélteti a Va paneles tévém és az IPS panelses monitorom között is a különbséget, még ha nem is pont az van a fényképen.)


A tévé 100 hertzes kép frissítést tud, local dimming nélkül, amire nem is nagyon van szüksége, hisz alapból sötétebb mint egy local dimminges IPS tévé.  A megvilágítás nem hátulról, hanem oldalról jön, nagyon ritkán, (egyszínű teszt ábrákon) érezhető az enyhe egyenetlen eloszlás és az ebből eredő felhősödés, a mindennapokban viszont észrevehetetlen , még akkor is ha a filmet két vastag fekete csík határolja.


    Ha mélyfekete beállításokra hajtunk, a lehető legnagyobb kontraszt a cél akár a részletesség róvására is, akkor érdemes ezeket a beállításokat elvégezni:

- Háttérvilágítás kb 50% , vagy nem sokkal nagyobb, nekem jelenleg hatvanas érték van.
- Kontraszt 80-90 % között.
- Öko mód. Lennebb húzza a háttérvilágítás fényerejét még egy keveset. Nem kell pánikba esni, még öko módban is jobban látszik nappal mint a plazma.
- Bekapcsolni az adaptív háttér világítást. Ez sötétebb jelenetek esetén lenneb húzza a háttér világítás erejét, így a fekete még feketébb lesz, ellenben az árnyékos képszeletekben elvesztődik a finom részlet és a világosabb részek is fakóbbak lesznek , mondom túlnyomóan sötét jelenet esetén. (van aki így jobban szereti, például ha sötét jeleneteknél a felirat egy árnyalattal szürkébb, és nem virít bele az ember szemébe, ez teljesen személyes preferencia kérdése).
- A gammát 2.4 - 2.6 értékre állítani, sokat javít a kontraszton a részletesség rovására, a sötétebb részletek hamarabb átmennek feketébe. Noha ez nem állít az abszolút sötétségen, relatív azt az élményt adja mintha a kép sötétebb lenne.  Én 2.2-re állítottam, a részletesség számomra fontosabb.

Ezek természetesen nem ajánlott értékek, és fölösleges mindegyiket használni, nagyrészt csak árnyalatnyi különbségek vannak de néha a minőség róvására. 

Smart funkciók



       Csaknem mindent tud a tévé de semmit sem eléggé. Több "home" képernyőt lehet használni, személyre szabni, újakat telepíteni, sőt kamera csatlakozása esetén a tévé az arcvonásokból felismeri a felhasználót és az ő személyre szabott beállításait tölti be (ezt nem próbáltam ki). Miracast támogatás,  DLNA támogatás, usbről meg hálózatból lejátszik filmeket, viszont külső feliratot nem kezel csak usbről. Van benne youtube kliens, meg telepíteni lehet millióegy applikációt tunein rádiótól skypeig, picassatól játékokig és  fizetős streaming szolgáltatásokig.  Androidos távirányító applikációval hang parancsokkal lehet irányítani a tévét. (de könnyebb távirányítóról. ) A helyi (mármint usbről vagy nasról) a filmeket gyorsan nyitja meg, szépen játszodja le, viszont nem alkalmazkodik a film frekvenciájához, marad a beállított 60 hz. Egyszer sikerült le is fagyasztanom, csak az újraáramoltatás segített. Pár napig kínoztam, de szerintem a smart funkciók nem kielégítőek, ha valaki ezért veszi ezt a tévét csalódni fog. Viszont cserében a piacon fellelhető legjobb képminőséget kapja ebben az árkategóriában. A Raspbmc szépen beköltözött az új tévé alá is, a feladatát tökéletesen ellátja, összehasonlítatlanul jobb multimédiás alternatíva mint a tévé beépített okos rendszere , jobban tudja mint a tévé a hasonló funkciókat,  többet tud és  lényegesebben könnyebb a kezelése, főleg hogy a tévé távirányítójával tudom kezelni csaknem minden funkcióját a CEC szabványon keresztül. A filmeket kadencia helyesen játszodja le, a 24p filmek (a videó anyagok nagy része) esetén a tévét átrakja 24p módba. Tulajdonképpen a  tévé okos funkciói közűl leginkább a youtube klienst használom, gyorsabb, kényelmesebb mint a raspbmc implementációja, főleg az erősebb hardwer miatt.

Fogyasztás



A maximális fogyasztás Dinamikus módban kb 80 watt (bár ezt gondolom nem használja senki),  mozi meg true cinema módban kb 60 watt. Öko mód kb 10 wattot csökkent minden profilnál. Működő tévé de kikapcsolt panel esetében (pl. rádio hallgatásnál) a fogyasztás 20 watt.

Pihenő (kikapcsolt) állapotban meglepő módon eleinte 15 watt a fogyasztás ami pár perc múlva leesik 10 watt körülire, de nyoma sincs a hivatalos specifikációkban meghirdetett csaknem mérhetetlen 0.1 wattnak.. Nem tudom mi az oka, szerintem ilyenkor még valamit csinál, esetleg új frissítést keres és tényleges standbayba csak jóval később áll amit nem volt türelmem kivárni, mindenestre ezt később még letesztelem. (vagy a mérőműszer hibás, bár kétlem mivel gyakran ellenőrzöm más elektronikai eszközök mérésével, amit helyesen mutat).

Összegzés:


Ha valaki a legjobb mozis élményt akarja jelenleg kevés alternatívája van. 
    A plazma nyugdíjba vonulásával a legjobb alternatíva a Neopdp plazma tévé ha jó áron jelenik meg valahol, feltéve ha sötétített szobában használja túlnyomó részt.
   A 4K tévé 65 " alatti méretben értelmetlen pénzkidobás, nem nagyon látszik a különbség egy fullhdhoz képest. 65 hüvelyk fölött meg azért pénzkidobás, mert még pofátlanul drágák.
   Az OLED még nem nőtte ki a gyerekbetegségeit, beégés, rövid panel élettartam, és még ha az előállítási költség jóval az LCD alatt van, a nagy selejt szám miatt az ára egyelőre marad az egekben, de mindenféle képpen ez a jövő.
   Jelen pillanatban elérhető áron immár az IPS meg VA panelű tévék vannak, hogy melyik tetszik jobban az mindenki saját ízlésére van bízva. Ha fontos a jobb betekintési szög, és cserében megelégszel a gyengébb kontrasztal  akkor az IPS a te barátod.
    Ha nem fontos a 3D, viszont a lehető legjobb minőségű képű tévét keresed a lehető legjobb áron (a 42-es átmérőjű jelenleg 2000 lejért kapható), és főleg ha a mélyfekete és az ebből eredő jobb kontraszt fontosabb (az IPS átlagos kontrasztaránya 900:1, míg a VA 4000-6000:1-hez), és nem annyira fontos a smart funkciók átlagos implementációja, az AS600 bármely VA panelű tagja a legjobb választás. (vigyázat, a 39 hüvelykes átmérőjű állítólag nem VA paneles. )


   Mivel még új modell (2014), kevés komoly teszt készült, de részletesebb teszteket itt olvashattok, meglepően jó értékekkel zárták a tesztet főleg a feketeszint, kontraszt és fehéregyensúly "erényei" miatt:



... és hamarosan a (véleményem szerint a leg profibb és leg elkötelezetteb magyar portál) a geeks.hu is tesztelni fogja. . Addig is, itt a 4k felbontású  nagyobb testvér a geeks.hu tolmácsolásában: AX800







2014. október 16., csütörtök

Fülek, by Vándor Lehel

           gondolatok egy könyv margójára... 






     Furcsa könyv ez, nem a megszokott száraz történelmi lecke, annál inkább egy sokkal személyesebb és talán épp ezért élőbb "élménybeszámolója" , amolyan first-person-shootere egy adott sötét, és az ezt követő talán még sötétebb kornak. Már az első oldalakon egy olyan szomorú-vidám de inkább röhejes és lehetetlen helyzettel találkozunk amit mindannyiunk átéltünk és csak azon csodálkozunk, hogyan is tudtuk elfelejteni, vagy ha nem is felejtettük, annyira magától értetődő - banalitásnak venni az évek során. A válasz egyszerű, a forradalom elötti időszak igencsak teli van zsúfolva ehhez hasonló tragikomikus valóságképekkel, hogy az ember lassan hozzászokik. A forradalom utáni időszak méginkább, de ez sajnos már inkább tragikus mint komikus. 

       Külön fejezetekben elevenítjük fel a társadalmi berendezkedés sajátosságait, az oktatás, kultúra, egészségügy, politika sajátosságait néhol objektíven, néhol meg személyes tapasztalatok alapján. Együtt nosztalgiázunk a tévé műsorokról, villany sporlásokról, sorban állásokról,  hivatalos ünnepekről, tapsolásokról és köpködésekről.   (Zoli, Pöndzi, Jóska, Rezső - emlékeztek még a "Találkozásokra"? Nekem személy szerint szellemileg életem egyik leg aktívabb periódusa volt, egy új világ nyílt ki elöttem, azóta is meghatározza zenei ízlésem. )

 A könyv tulajdonképpen egy jól meghatározott válaszvonallal osztható ketté, nyelvezetében, történetében egyaránt. A "forradalom" előtti időszak a maga kilátástalanságával, eszement ellenmondásaival, csendes lázadásával vagy beletörődésével egy másik világ volt, és mindenki másképp élte meg. Van aki aktívan részt vett a hatalom fenséges pénisze jó vagy rossz oldalán állva, vagy csak tengette  a teljesen közömbös, igénytelen és egyszerü életét. 

  A "forradalom" utáni eufória fantasztikusan van szemléltetve, és az azt követő valóságra ébredés is. A felszabadulás utánik káosz, csodák kergetése, félreértelmezett "demokrácia van, mindent szabad " első hulláma után rájöttünk, hogy lényegében a mélyben semmi nem változott mivel egy lényeges elemense a specifikus romániai rendszernek konstans maradt. A bennszülöttek maradtak. A kényszerű rabságból, elmaradottságból, elnyomásból felszabadulva hirtelen minden és mindenki elvesződött, nem tudtuk merre induljunk, és egy helyben topogunk azóta is. Ehhez alkalmazkodtunk miközben a volt kelet-európai blokk ex-kommunista országai mind felzárkóztak a "nyugat" mögé-mellé. Mi csak majmoltuk a felszínen a "nyugatot", miközben reális előrelépés nem volt, a reális megújulás, megújulni vágyás hiányzott.  A könyv e része már inkább elégedetlenséggel, feszültséggel, keserűséggel van átitatva. És itt jön az írónak egy személyes meglátása, a nyugat is lassan felzárkózik mellénk, noha nem a jelenlegi helyzetet utánozza, hanem lassan megteremti mindazt a kontrollt és megfigyelési-befolyásolási-félelemben tartási rendszert amit mi már '89  előtt átéltünk, természetesen a technika és pszihológia modern eszközeivel.  Ha '89 után valaki azt mondta volna, hogy hamarosan eljön az idő, és a féltve őrzött magánéletünket (amit egy hadseregnyi szekus meg besúgó fáradságos munkával próbált meghekkelni annak idején) örömmel, önzetlenül és magunktól megosszuk, eszelősnek tekintettem volna. És most vídáman, kényszerítetlenül megosszuk tartózkodási helyünket, baráti köreinket,  politikai , művészeti, szociális nézeteinket, vacsoránkat,  hogy merre jártunk a világban és kivel találkoztunk. Társalgásaink egyre inkább nyilvánosak, gondolataink már nem csak a miénkek. Ez nem Orwell 1984-e, ez már annál is jobb, nem kellenek besúgók, mi figyeljük és raportálunk önzetlenül saját magunkról. 
     Mi, akik átéltük mindezt, kicsit másképp olvassuk a sorokat, de mindazok akik az un. nyugati országokban soha nem tapasztalták meg egy kényszeruralom szorítását ugyancsak egy személyes meghívót kapnak, hogy megízleljék e jellegzetes közelmúltat és talán megértsék azt. 

      A könyv immár az átdolgozott, második kiadás,  angol nyelven íródott, jellegzetes erdélyi magyar logikával és hangulattal.  Hogy vannak benne túlzások? Lehet, ezt rátok hagyom megítélni, én inkább a fényképészetben oly ismerős téma elszigetlésnek nevezem, úgy hívod fel a figyelmet, hogy a háttér elmosódik, emiatt a téma jobban körvonalazódik, kiemelődik az események sorából. 

     Az "Ears" nagyon ajánlott olvasmány, megvehető az Amazon könyváruházából elektronikus meg nyomtatott formátumban. 



2014. január 14., kedd

A magyarok nagy megetetése

.... elhamarkodott gondolatok egy kabaré cimének margójára...

     



       Szégyenkezve, Antony de Mello egyik példájával kezdeném, remélem az öreg nem haragszik nagyon, hogy spirituális beavató leckéit politikai példázatokra használom, de nagyon ide talál.
   (a történetet nagyon rég olvastam, sajnos az eredetit nem találom, de megpróbálom a lényegét átadni)

  Norvégia fjordos partjainál, egy hajó hajótörést szenvedett. A túlélők világítótornyot építettek a veszélyes helyre, hogy figyelmeztessék a többi hajóst. A hálás hajósok ajándékokat vittek az őrzőknek. A hírük nagyon elment, sokan csatlakoztak hozzájuk mivel tetszett nekik a nemes feladat, egyetértettek az üzenettel. Dúskáltak a sok gazdagságban, és hamarosan az ajándékozást kötelezővé tették, amolyan fizetségként. A hajók figyelmeztetése már nem cél  volt, hanem ürügy... Egy kis tiltakozó csoport kivált mert látta merre fajultak el a dolgok, hogy célt tévesztettek, ők tényleg segíteni akartak. Arrébb mentek a parton és egy ugyancsak veszélyes partszakaszon egy újabb őrtornyot építettek. A történet hamarosan itt is megismétlődik, hozzájuk is csatlakoznak, ajándékokat kapnak, ők is kevélyek lesznek és célt tévesztenek. Belőlük is kiválik egy kisebb elégedetlenkedő csoport és kezdődik az egész elölről .
 Ma Norvégia partjai teli vannak őrtornyokkal. 

   de Mello ezzel a történettel a különböző vallások és felekezetek elterjedését példázza, szerintem nagyon  jellemző a politikai életre, a politikai hittérítőkre, pártokra.

    2013 átlagos év volt. Tulajdonképpen az utolsó 20 év átlagos év volt. Rosszabb mint az előző, jobb mint az elkövetkező. Az RMDSZ-nek egy fokkal rosszabb. Hosszú ideje a 2013. év volt az amelyikben egy teljes éven keresztül ellenzékben voltak,  (noha egyesek megint elég közel kerültek a "csolánhoz", amit természetesen mi, szavazók megint nemigen éreztünk meg), a számukra a legfájóbb az volt, hogy szimpátia-vesztességet szenvedtek. A passzív távolmaradásuk a márciusi - októberi felvonulásoktól, a kolozsvári lepaktálás mester(xar)háziékkal, a Tőkés botrány passzív támogatása, mind imázs csorbuláshoz vezettek.

   Az RMDSZ huszonnégy éven keresztül épp hogy felülről súrolta a parlamenti küszöböt, és örvendtünk, hogy egyáltalán ott voltak és képviseltek.  Az első húsz évben viszonylag könnyű dolguk volt, hisz nem volt reális alternatíva, egyetlen "párt" amire az erdélyi magyar szavazhatott az az RMDSZ volt.  Az elején valóban a magyar kisebbség szószólója volt, ott voltak mellettünk a márciusi arcon csapáskor is, és a szavazók ezt nem felejtették el. Viszont a szavazók az évek során azon kapták magukat, hogy egyre többet és többet csalódnak, a "kis lépések" politikája lassan már annyira lelassult, hogy már egyenlő az egy helyben topogással. Eszembe jut, az a híres sportújság baki a nyolcvanas évekből, amelyiken Maradona fényképe alatt ez állt: "Maradona lassított felvételen". Tényleg ez volt a világ leglassúbb felvétele, mert akár órákon át bámulhattad az újságcikket, Maradona meg sem mozdult. Csakhogy mi több mint 20 éven keresztül néztük ezt az újságcikket amiben a RMDSZ volt "lassított felvételen". Garfield is azért tartja csukva a szemét mert pislogni akart de közben meggondolta magát.

     Eleinte az RMDSZ-nek nem volt politikai színe, békében megfért benne a jobb és a bal, hisz a közös érdek a magyarság képviselete volt. Lassan úgy tűnik, hogy a jobb lemorzsolódik, és a szervezet lassan de biztosan, jelzés nélkül balra fordul. Ezzel amúgy semmi baj, de amikor a baloldalt kelet Európában nagyrészt még mindig a volt kommunisták jelentik, mint a PSD, MSZP, valahogy ösztönösen húzódunk az ellenkező irányba...

  A jelenlegi hűséges szavazótábor az a közeg amelyik sokat megért '89 előtt, nagy reményeket fűzött a szervezethez, viszont ez a réteg azóta kiöregedett. Az egyre apadó szimpatizánshoz még hozzá tehetjük azt a kevés baloldali irányultságú erdélyi magyart is. (a múltkor hallottam a rádióban, egy felháborodott anyóka magasztalta őket, miközben szapulta a "konkurenciát", állandóan arra térve vissza, hogy a többi párt hol volt a fekete márciuskor, csak az nem esett le neki, hogy a jelenlegi "más pártok" vezetői nagyrészt akkor még RMDSZ színekben voltak csak időközben megcsömörlöttek és kicsit arrébb, egy másik szirten egy újabb világítótornyot építettek).

   Itt rögtön szögezzem le, hogy nem vagyok párt tag, nem is voltam, és egyelőre valószínűleg nem is leszek, az a párt még nem jött el. Amióta szavazati jogom van az RMDSZ-re szavaztam, az utóbbi években viszont csak a jobb alternatíva hiányának kényszeréből. A biztosítékot két dolog verte ki nálam.

  Az RMDSZ évekig kormánykoalíciót alkotott, legutolsó alkalommal a PDL -vel közösen.
 A "kedvenc" vásárhelyi polgármesterünk, Florea ugyancsak PDL-s, tehát gyakorlatilag egy oldalon szívták a bő tőgyet. Mégis pont Marosvásárhely az a város ahol még a magyar helységnév táblák is állandó vita tárgyát képezik (vagyis azoknak hiánya), abban az egykori székely fővárosban ahol számbelileg a legtöbb magyar él Erdélyben és tulajdonképpen az RMDSZ szülővárosa. Pár év kormányzás alatt sem jutott eszükbe, hogy a PDL-s miniszterelnök szóljon rá a vásárhelyi PDL-s polgármesternek, a beosztottjának, hogy ALKALMAZZA és TARTSA BE a törvényt.
A 2012 decemberi választások után a városi tanácsban is kisebbségbe és ellenzékbe kerültek, az első törvénytervezetük amit benyújtottak, és amit természetesen az USL-s többség reménytelenül elvetett pont a magyar utcanév táblákat célozta meg. Miért nem foglalkoztak ezzel amikor kormánykoalícióban voltak és nagyobb eséllyel tudták volna a városi illetékeseket rákényszeríteni a törvény betartására, és miért ez volt az első amikor nyilvánvalóan esélyük sem volt? A jó régi szakállas ügyvéd viccel fogok válaszolni, szájbarágósan átalakítva a helyzetre:

 Az RMDSZ elnöke nyugdíjba vonul, a helyét a fiatal generáció feltörekvő lelkes tagja veszi át. 
Az első parlamenti ülés után ragyogó arccal lép be a leköszönő elnökhöz. 

- Képzeld végre sikerült ! Holnaptól kiteszik a magyar utcatáblákat, A Mogyén késedelem nélkül megnyílik a magyar kar, a székely zászlót bárhol bármikor lobogtathatjuk, ezentúl hivatalosan elfogadják, és úgy néz ki még az autonómiára is rábólintanak ! 

 Az ex elnök jókora pofont kavar le. 

- Évekig ezek a pontok miatt szavaztak ránk a választók, még a párt programot sem kellett átírni.  Ezzel mozgósítottunk tömegeket. Emiatt jutottunk be a parlamentbe, ebből mentünk külföldre kirándulni, ebből vettünk magunknak házat, telket, kocsit, jachtot. És akkor te csak úgy megnyered ???

Na valahogy ezért. Ezzel etetnek évek óta bennünket, s mégis üres a gyomrunk, a fejünk , a lelkünk.
Na ez a nagy székely megetetés, nem a másik.
 
    A másik ok egyszerű, az a bizonyos kolozsvári kufircolás mesterháziékkal...



   Feltehetőleg az utóbbi időben a tulipán is megrendelt egy-két közvélemény kutatást, és rájöttek, hogy a következő választásokon nagyon kicsi az esélye, hogy elérjék az 5 százalékos küszöböt és ezt nem valamelyik román pártnak köszönheti, nem Vadim, vagy Funár jelent veszélyt hanem a magyar. A másik magyar.
   A következő lépés magától értetődő, hadat kell üzenni az ellenségnek, le kell járatni, alá kell ásni, még akkor is ha az esetleges szavazó polgárba rúgunk bele. Az októberi élő láncon részt vesznek, mert soha nem lehet tudni, hogy sül el, mikor lesz még szükség arra, hogy meglobogtassák az "együtt tüntettünk"-t, viszont csak mint magánemberek vettek részt, mert ha fordul a kocka, akkor a szervezet ott sem volt, az első alkalommal meg csúfot űzünk belőle, kabaré köntösbe öltöztetve párt rendelésre lejárató kampányt indítanak.
   Évtizedeken keresztül arról próbáltak meggyőzni, hogy magyarnak lenni szégyen, örvendjünk ha Európa megtűr bennünket, mert mi egy keletről jövő hovatartozás nélküli vad horda vagyunk,  akik romba döntötték kelet európát, és  kegyetlenül elnyomtunk népeket amíg azok visszavették jogos tulajukat.
  Sok idő el kellett teljen, hogy ezt a közösséget egy közös cél érdekében végre megmozdítsák, a fásultságból, közömbösségből felébresszék. És erre most gúnyt űzünk mindabból ami végre jelent valamit e népnek, amire végre megint büszke lehet. Végre megint sokunk számára fontos lett és jól esik magyarnak lenni, anélkül, hogy átesnénk a ló másik oldalára. Úgy érezzük, hogy kezdjük ismét megkapni helyünket a világban. Semmilyen csúfot űzés ezt nem tudja megrengetni, mert ez nem kártyavár. Ez őket minősíti. Nagyjából egyenértékű és épp olyan ártalmas mint túlzásba vitt sovinizmus- nacionalizmus, mint a szélső jobboldal, annyi a különbség, hogy jobb helyett szélső balra lengtek ki. De attól még fájhat.

     Óriási különbség van aközött, hogy velünk kacagnak vagy rajtunk nevetnek. Amikor egy szilveszteri vásárhelyi színdarab arról szól, hogy laposra magyarázzák, szádba rágják mint a gügyének, hogy az utolsó sorban bóbiskoló is megértse, hogy a "mert magyar vagyok" nevetség tárgya; hogy a székelyföldi autonómiával a "többiek" csak etetnek; hogy Lakó Tünde tiltakozása röhejes, valahogy nekem nem jön, hogy mosolyogjak, inkább sírnom kéne, mert fáj. Mert megint a magyar a magyart szapulja.
  Nekem inkább a "kabaré" címe és üzenete okozott gyomorrontást mert az volt romlott amivel meg akartak etetni, és a galuska minduntalan a torkomon akad. És egyesek még csodálkoznak, hogy az elégedetlen, becsapott emberek miért radikalizálódnak.

  Kíváncsian várom az idéni fejleményeket, érdekes év következik. Szerény jóslatom szerint a "konkurencia" csak erősödni fog, és előbb-utóbb nálunk, erdélyi  magyaroknál is megkezdődik a párt migráció. A patkányok rendszerint elhagyják a süllyedő hajót.  Valaki megtöri a jeget, és felmond, illetve átpártol. S utána az özönvíz. Sőt, merem állítani, hogy lesz olyan jelenleg RMDSZ  politikus akit a jövőben nem magyar párthoz fog átvándorolni... a legalábbis a tettei és politikai irányzata erre engednek következtetni. Na de ez valószínűleg nem az idén lesz.
   Egy szebb holnapot...


 




(ez a förmedvény amit a szerzője művészetnek nevez említésre sem méltó, viszont
 ha virág van az asztalon, az némileg feldobja)



PS: Az első sorban már jeleztem az írás elhamarkodott voltát, mivel azóta sem tudtam rávenni magam, hogy megnézzem az előadást, a címe valahogy elijesztett... Ha láttátok, kíváncsi vagyok, írjátok meg milyen volt...