A legjobb fényképezőgép az ami épp nálad van. Ezek szerint a Panasonic GM1 a legjobb gép! Miért? Mert nálam van ! :)
Amikor megjelent épp, hogy csak tudomásul vettem létezését. Hamarosan megjelentek az első tesztek, visszajelzések, benyomások. Azóta napvilágot látott minden lényeges és kevésbé lényeges infó róla. Akkor meg miért írok én is? Azért mert ez az első fényképezőgépem amit nemcsak kedvelek használni, hanem egyenesen szeretem. Na meg azért mert ez az a fényképezőgép ami nem csak csiszolni akarta a már jól kitaposott utat, hanem néhány pontjában szakított is vele. Járt utat járatlanért el ne hagyd, szól a mondás, a GM1 mégis megpróbálta. Megérte neki?
Hogy megértsétek hova is tartozik a GM1, ismernetek kell a micro 4/3 rendszer történetét. Ha unjátok a történelmet, vagy már ismeritek azt, akkor nyugodtan olvass tovább, ha nem, itt bepótolható.
A mikró négyharmad standard alapjait az Olympus és a Panasonic fektette le, de mindketten más megközelítést alkalmaztak. A Panasonic egy mini-DSLR típusú vázzal próbálta felhívni a figyelmet, az Olympus meg a retró külsejű Pen családdal rukkolt elő. Nóha kezelhetőségében messze elmaradt a Panasonic gépétől, a fókusz sebessége számot tevően lassabb volt, mégis jobban belopta magát az emberek szívébe. A Panasonic is próbálkozott kis méretű gépekkel a GF családban, de a GM1 megjelenéséig nem sikerült igazán kedvelni való minőségi felépítésű zsebrevágható retró kamerát alkotnia.
Kicsomagolás.
A doboz tartalma:
A GM1 mikronégyharmados fényképezőgép, az új 12-32 f.3.5 -5.6 összecsukható kit lencse, akkumulátor, töltő, adat kábel, nyakszíj, használati útasítás, Sylkipixet tartalmazó lemez. A dobozon a "Lumix GM" felirat színjátszó. A szíj szerintem egy ilyen kis gépnél fölösleges, a képen látható kis kötelet én tettem rá, nem hivatalos tartozék.
Felépítése:
Meglepően kisméretű, aki eddig látta, meg volt győződve, hogy egy kompakt kameráról van szó. És végülis az is. Roppant igényes kialakítású, műanyagot csaknem sehol nem látni rajta. Magnézium ötvözetü vázát, helyenként alumínium váltja fel, a gép nagy részét valódi bőr tapintású minőségi műbőr takarja. (Ha nem olvastam volna valahol, hogy műbőr, meg lennék győződve, hogy ebbe belehalt egy állat). Kis kialakítása miatt kevés kezelőszervet zsúfoltak rá, az épp szükséges (?) minimumot, ami az érintő kijelző csaknem a végtelenségig személyre szabható funkcióival megtoldva, csaknem teljes kezelést tesz lehetővé.
Az LCD érintőképernyős, a hát nagy részét elfoglalja. A MENÜ körüli tárcsa gombként is működik, kereszt alakban négy menügombot találunk, körbeforgatva a tárcsát meg az éppen aktív opció értékeit változtathatjuk. Alattuk a Gyorsmenü (QMENU)/VISSZA/TÖRLÉS opció van 1 gombra felvarrva, intelligensen meghíva az épp megfelelő funkciót. Tőle jobbra a DISP gombbal különböző nézetmódok közül választhatunk mind kompozíció mind visszanézés módban.
A tárcsa fölött levő kezelőszervvel a lejátszásba lépünk be.
A hátlap utolsó gombja piros színével hívja fel magára a figyelmet, ezzel bármilyen fényképező módból gyorsan elindítható a filmezés. Ez esetben filmezés közben kevés beállításunk van, gyakorlatilag az arcfelismerés-többmezős-egymezős fókusz között választhatunk. A filmezésre még visszatérek.
A gép felső részén három módválasztó tárcsa található összezsúfolva. A bal oldalival a különböző fókuszmódok között választhatunk gyorsan (egyszeri - folyamatos autofókusz és manuális fókusz).
Sokak szerint fölösleges ez a tárcsa, helyébe valami sokkal hasznosabb kerülhetett volna, szerintem nagy előnye filmezés közben jön elő, pillanatok alatt lehet átváltani a fókuszmódok között, a Lumix G6-nál erre nincs lehetőség, még a speciális videó módban sem.
A közepén van az egyetlen fizikai programozható gomb, a FN1, amire én az ISO-t állítottam be.
A középső a be-ki kapcsoló gomb, ami közrezárja a kioldót.
A jobb oldali tárcsa tulajdonképpen a gép lelke. A PASM módokon kívül az iA (intelligens auto), a kreatív szűrők, a SCN, a C1-C2a személre szabott beállításokat hozza vissza,. Az utolsó tárcsa opcióval a kézi filmezésre váltunk.
Meglepő módon ebbe a kicsi testbe még egy kiugró vakut is sikerült beépíteni, kézi kioldóval.
A filmezéshez szükséges sztereó mikrofonokat is a tetejére helyezték el, és az a gyanúm, hogy a kis hangszóró is ugyanott van.
Előre értelemszerűen az objektív csatlakozó és a fókusz segédlámpa került.
A jobb oldalon levő ajtócska a mikro hdmi és az AV csatlakozókat rejti, az utóbbi usb csatlakozóként is fungál.Az ajtócska felett a Wi-fi felirat olvasható.
Az aljzatban található az állvány foglalat, illetve a memória kártyát és az akkumulátort rejtő ajtó.
A méret mindig perspektíva kérdése. Az emberek mindig kompenzálni akarnak valamit a nagy méretű játékaikkal. Nagy autók, nagy telefonok, nagy fényképezőgépek. A micro négyharmad azokat célozta meg akik tudják, hogy a méret csak egy tényező a sok közül. Viccet félretéve micro négyharmad rendszer az első pillanattól a méretről szólt. Egy "good enough" minőség mellett minél kisebb méret. Zsebre vághatóság.
Amikor pár évvel ezelőtt eldöntöttem, hogy tovább kell lépnem a superzoom amatőr kategóriától (egy Panasonic FZ8 volt évekig a hűséges társam, kedvelni való volt a maga módján) rengeteget olvasgattam, fórumoztam, kutattam. Nem akartam elsietni a vásárt. Végül döntöttem egy akkori ár-minőség szempontból egyik legjobb gép, a Canon 450D mellett. Azonban közbejött valami. Az egyik jóbarátom megelőzött, megvásárolt egy ilyen gépet, s pár napra kölcsön adta nekem. Nagyon tetszett, gyors fókusz, jó képminőség, iso 800-ig tűrhető zajszint, sok beállítás, logikus menü, könnyű kezelés. De rájöttem, hogy ezzel a géppel soha nem fogok úgy fényképezni mint az FZ8-al, mégpedig egy okból. Mert legtöbbször itthon fog maradni. És ahogy a közhely szól, a legjobb fényképezőgép az ami nálad van. (Ezért aratnak a kamerás mobilok).
Akkortájt jelent meg egy új koncept, mégpedig a fent említett micro négyharmad (továbbiakban m43) és az úttörő Panasonic G1. Ez lett az első cserélhető objektíves gépem. (ha az 1979-ben gyártott Porst filmes fényképezőgépet nem számoljuk, ami azóta is jól megvan a szekrényben, köszöni szépen.)
Előzmények
Alapjaiban a fényképező gép működése nem változott születése óta . Megfelelő lencse szerkezettel a képet rá kell vetíteni egy fényérzékeny felületre. Az expozíciós idő mindig a bejutó fény mennyiségétől és a fényérzékeny felülettől függ. (Ha nagyon le karjuk egyszerűsíteni a folyamatot, még lencseszerkezet sem kell, csak egy kis lyuk amin bemegy a fény, ez a camera obscura, avagy sötétkamra, avagy lyukkamera).
Ami változott, az a kompozíció mikéntje. Az első fényképezőgépek, tulajdonképpen dobozok voltak, ahova a bácsi bebújt egy rongy alá, beállította a képet, oszt behelyezte a fényérzékeny ezüstsó lapot, robbantott, (vakított-vakú), és örökített.
A késöbbi hordozható fényképező gépeknek volt egy lényeges hátránya. A távmérős képkereső (range-finder) nem a tulajdonképpeni képet mutatta, hanem egy megközelítőleg pontos-pontatlan beállítást, aminek a hiba határa arányosan nőtt a tárgy közelségével. Egyszóval tájképre oké volt, portréra nem igazán.
A problémára a megoldást és egyben a fényképezőgép felépítésének forradalmasítását Dulovits Jenő 1943-ban Magyarországon jogvédett találmánya jelentette. Megszületett a tükör reflexes fényképezőgép (SLR). A Működése egyszerű. A lencse által befogott képet egy tükör szerkezet a nézőképbe vetítette. A szerkezet a lencse és a film között van, exponálás pillanatában felcsapódik, helyet adva a fénynek, hogy a filmre (szenzorra) jusson. Így pont azt fényképeztél amit láttál. A cserélhető objektíves fényképező gépek a mai digitális világban is így működnek, a jelenlegi DSLR gépek gyakorlatilag egy csaknem 70 éves találmány továbbfejlesztései.
Ha megnézzük a jelenlegi is aktívan résztvevő fotó gyártókat (Fujifilm - alapítva 1934-ben, Olympus -1919, Canon - 1934, Nikon - 1917, Hassleblad 1841, Sony - 1946, Panasonic - 1918, Leica - 1913, Sigma - 1961) pár érdekes dolgot veszünk észre. A gyártók nagy része japán, a cégek jelentős része a második világháború elött voltak alpítva. Ebből két cég viszonylag későn lépett be a fotó bizniszbe (Sony, Panasonic).
A vérprofi vonalat két európai gyártó képviseli, a Hasselbad és a Leica, ezek nem a mi zsebünknek valóak, stabil visszatérő kliensük a NASA. Ahogy egy jó-barátom mondta, a Hasselblad technológia mellett a legprofibb DSLR-k is szappantartóknak tűnnek.
Gyakorlatilag a jelenlegi ésszel felfogható, emberileg hozzáférhető kamera trendet őskövület japán cégek diktálják. A CaNikon a listasvezető.
A négyharmados rendszert az Olympus és Kodak fejlesztette ki, 2006-ban már 7 többé kevésbé passzív tagot számlált, a gépeket elsöprő többséggel az Olympus gyártotta. A nevét a 4/3 képarányról kapta. Tulajdonképpen hagyományos DSLR gépek voltak pár kis különbséggel. Kisebb szenzor, ezért kisebb váz, kisebb lencsék. A lencsék teljesen digitálisak voltak, programozhatóak. (az első szoftveresen frissíthető objektíveket az Olympus gyártotta). A full frame szenzor felületének 25 %-át (kettes szorzó), az APS-c szenzorok ~ kétharmadát teszi ki (1.5 - 1.6 szorzó). Méretei: 18 mm × 13.5 mm (22.5 mm átmérő), 220 mm².
A kisebb szenzor miatt gyengébb képminőséget produkált mint a konkurencia gépei, viszont ezt jelentősen ellensúlyozták a fantasztikusan jól megépített, jó képminőségű objektívek. Ebbe a trendbe szólt bele a m43.
Mi a különbség? Amint fennébb is megemlítettem, a DSLR esetében a lencseszerkezet és a szenzor között elhelyezkedik egy tükör, alatta a fókusz mechanizmus, felette a prizma. Ha mindezt kivesszük sokkal kisebb gépet kapunk, és mivel a lencse értelemszerüen közelebb kerül a szenzorhoz, annak a méretei is csökkenthetőek a minőség romlása nélkül.
(az illusztrációs fényképen a két szenzor ugyan akkora, lényeges a méretbeli különbség a DSLR és am43 között)
Itt megint zárójelet kell tennünk. Az autófókuszt a Leica szabadalmaztatta 1973-ban, az első DSLR amiben kisebb - nagyobb változásokkal alkalmazták az a Polaroid SX-70 Sonar OneStep volt 1978-ban.
A következő természetes lépés a motorikus lencsetagok összekapcsolása volt a fókusz szenzorral, a mai DSLR gépek is alapjaiban ezt használják.
Az autófókusznak 2 változata ismert: Fázismérésen alapuló (ezen belül aktív és passzív - az utóbbi az elterjedtebb) és kontraszton alapuló. A DSLR-ek lényegében mindkét fókusz technológiát használják, tükör reflex módban a fázis alapút, élő kép módban (live view) a kontraszt alapút. A fázis alapú fókusz soha nem a pontosságról szólt, hanem a sebességről, főleg ha mozgó tárgy követéséről beszélünk. Jelenleg is a legjobb mérési módszer a tőlünk távolodó vagy felénk közeledő tárgyak fókuszálására. Viszont viszonylagos pontatlansága miatt, a DSLR -nél gyakran beszélünk front-back fókusz problémáról, amikor a fényképezőgép nem pont oda fókuszál ahova mutatja. Noha a kereskedelemben levő gépek nagy része "szenved" ettől, tesztekkel kimutatható, viszont a gyakorlatban nagyon ritkán zavaró, átlagos fotózásnál majdnem észrevehetetlen jelenségről beszélünk. Ha nagyon zavaró, és a gép menüjében nincs mikrofókusz kalibráció opció, csak szakszerviz segíthet az orvoslásán.
A kontraszt alapú fókuszálást minden esetben a képszenzor végzi kontraszt mérésekkel, alapjaiban véve lényegesebben lassabb mint a fázis alapú de sokkal pontosabb, és cserében nem csak a kép közepére fókuszál pár mezőben, hanem a kép bármelyik pontjára. A pixelpontos fókusz, arc felismerés, mozgó alany követés nagyrészt csak kontraszt alapú fókusszal lehet implementálni. Sport eseményekre jelenleg kevésbé alkalmas mint a fázis alapú fókusz. Videó módban a kontraszt alapú fókuszt alkalmazzák, hogy mennyire működik jól, az a gyártó implementációjától és a kontraszt fókuszra optimizált lencsék sebességétől függ. Zárójel bezárva.
Egy suta összehasonlításom A Panasonic G6 és a Canon 650D fókusz különbsége között:
... és itt jön be a micro négyharmad standard a képbe. A mikro négyharmadot az Olympus a Panasoniccal közösen indította útjára, viszont mindkét cég egyedi megközelytést alkalmazott.
A m43 mivel kiiktatta a fókusz szenzort, tükröt, prizmát, és az optikai kukkolót lényegesen le tudta csökkenteni a fényképező gép vastagságát, méreteit, viszont kénytelen volt kontraszt alapú fókuszt alkalmazni, a kukkolót meg esetenként kicserélni egy lcd-re, pont mint a kompakt fényképezőgépeknél. A szenzor méret milliméter pontosan egyezik a négyharmados rendszerével.
A Lumix G1-t, az első m43 alapú gépet a 2008-ban dobta piacra a Panasonic. A Panasonic viszonylag új de ismert szenzor gyártó volt, például sokan nem tudják, hogy a Canon Eos-1D-ben is Panasonic szenzor van. A G1 nem akart kilógni a sorból, hagyományosan egy DSLR kinézetű fényképező gép lett, kisebb méretekben.
(forrás - digitalversus.com)
Már megjelenése pillanatában nagy port vert fel, mivel kontraszt alapú fókuszrendszere felvette a versenyt az akkori forgalomban levő belépő szintű DSLR gépekkel. A jpeg engine-je nem volt a legsikeresebb, viszont RAW-ban iso 800-ig használható képeket csinált.
Ami fantasztikus volt az az elektronikus 1 millió pontos keresője, ha nem is tudta kiváltani egy optikai kereső részletességét viszont egy nagyon használható képet adott olyan funkciókkal amivel az optikai kereső nem rendelkezett. Mivel a kereső tulajdonképpen egy nagy felbontású lcd, bármit ki lehet rakni rá amire szükség van: Kompozíciós segédvonalak, hisztogram, különböző státus infók.
Az optikai képkereső azt a képet mutatja amit a fényképező lát, az elektronikus meg azt amilyen a kép lesz.
Véleményem szerint az utóbbi sokkal relevánsabb. Pontosan látom mi van fókuszban, milyen a fehér-egyensúly beállítás, mekkora a háttér elmosódás. Manuális fókusznál a kép egy része tetszőlegesen kinagyítható a pontosabb fókusz érdekében.
Természetesen az lcd-keresőnek is megvannak a maga hátrányai: A kép amit látunk az tulajdonképpen pár század másodperccel ezelőtti kép, gyors mozgás esetén megtévesztő. Kis fényben eléggé zajos és látványosan belassul (viszont az optikai ilyenkor ugyancsak használhatatlan). A minőségi nézőke realitás közeli képet mutat
A G1 mellé egy nagyon jó képminőségű 14-45 kit objektívet adtak, nem úgy mint a CaNikon gépekhez. Mielőtt nagyon ellenkeznétek, hadd magyarázzam el. Mivel a G1 volt az első m43 gép, teljesen új rendszert képviselt, egyáltalán nem volt választási lehetőség objektívekben. A Panasonic kénytelen volt a lehető legjobbat kihozni ha nem akarta elijeszteni a fotós világot. Pár évvel később mikor már lényegesen nagyobb objektív választék volt, a Panasonic beállt a sortba és egy felépítésében meg képminőségében lényegesen gyengébb de olcsóbb kit objektívre cserélte le. Egyes források negatív véleményüket fejezték ki amiatt, hogy a G1a geometrikus torzulásokat már a RAW-ban kijavítja, akkoriban ez tényleg ritkaságnak számított, érdekes módon azóta csaknem minden DSLR gép ezt teszi, és ezt az előnyös tulajdonságok közé sorolják.
A Panasonic jelenleg öt családot futtat párhuzamosan.
- GHx - a legdrágább, legprofibb vonal, nagyon fejlett filmes képességekkel. Jelenlegi terméke a GH3.
- GXx- Prémium kialakítású, csúcs képminőségű, legújabb technológiájú "kompaktok". Jelenlegi terméke a GX7.
- Gx- DSLR felépítésű és funkciójú ár -minőség tekintetében nagyszerű gépek, kifordítható lcd-vel. Jelenlegi terméke a G6.
-GFx- Belépő szintű, kicsi viszonylag olcsó gépek, általában előbbi generációs szenzorral és funkciókkal. Jelenlegi terméke a GF6.
- GMx- Egyelőre 1 gép képviseli, a GM1, pillanatnyilag a legkisebb (kisebb egy doboz ciginél) cserélhető objektíves gép, prémium képességekkel, minőséggel és felépítéssel. Egy kisebb GX7 -nek kell elképzelni, erről majd egy másik cikkben.
A második m43 gép a Olympus Pen EP1 volt. Az Olympus más megközelítést alkalmazott, mivel fotós gyökerei nagyon visszanyúlnak, nem úgy mint a Panasonicnak, arra gondoltak, hogy felélesztik az 1959-el kezdődően piacra dobott Pen Családot. Amint a képen is látszik, ellentétesen a G1-től, retró designt kapott, prémium külsőt, valódi zsebre vághatóságot mivel az optikai nézőke és vaku is levehető volt. A fedél alatt ugyanaz a Panasonic G1 szenzor dobogott, de az Olympus képalkotó algoritmus a lehető legjobbat hozta ki belőle, sokkal tisztább , hűebb színvilággal. Bónuszként még filmezni is tudott HD-ban. A retró designt az elkövetkező gépeinél is megtartotta.
Az Olympus vonal:
Pen - retró külsejű cserélhető objektíves vonal.
OMD- prémium kategória, időjárás álló fényképezőgépek, full frame-t megközelítő képminőséggel és árazással.
M43 gépekre megfelelő adapterrel gyakorlatilag majdnem az össze az utobbi 100 évben gyártott manuális objektív felvarázsolható.
Az Olympus a szenzor alapú stabilizálást használja, előnyei, hogy sokkal kisebb és olcsóbb lencséket tud legyártani, stabilizál minden nem stabilizált lencsével. Az OMD vonalban 5 tengelyes stabilizálás filmezés közben is használható.
A Panasonic a stabilizálást előszeretettel a lencsébe szereli, a nagy fókusztávolságú objektívekkel hatékonyabb stabilizálást biztosít. Ez alól kivétel a Gx7, amiben szenzor alapú stabilizálás (is) van.
Problémák:
- A DSLR-re jellemző a tükör felcsapódás által keletkezett vibráció, és ezáltal a kép esetenként elmosódottá válhat. Állványon könnyebb előidézni, a fejlettebb gépeknél erre külön figyelnek, a késleltetett expozíció beállításával. A tükör felcsapódik, de a zárszerkezetek csak pár tized másodperc múlva nyílnak, amikor a vibráció feltehetőleg megszűnt.
A tükör nélküli gépeknél értelem szerűen ilyen probléma nincs, de mielőtt nagyon örvendeznénk, szólok, hogy van más, talán még súlyosabb... az úgynevezett shutter-shock, avagy a zárszerkezet által keletkezett vibráció. A zárszerkezet a DSLR gépeknél is jelentkezik, viszont a nagyobb váz sikeresen elnyeli, a hatás gyakorlatilag elhanyagolható. A m43 gépek viszont sokkal kisebbek tükrös társaiknál, ezért a vibrációs bemozdulás számottevő.Csak bizonyos lencse-gép kombinációknál jelentkezik, és azon belül különböző fókusz távolság - zársebesség kombinációknál. A nagyobb m43 gépeknél elhanyagolható, a kisebbeknél komoly probléma lehet bizonyos sebességeknél. Szerencsére megoldás-féle van, de egyik sem az igazi, és nagyon remélem, hogy a gyártók komolyabban odafigyelnek a jövőben. Az Olympus a fent említett késleltetést alkalmazta, akár 1/8 másodpercig is kitolható. A Panasonic elektronikus kioldóját használva teljesen kiküszöbölhető a shutter-shock.
- A mélység élesség és a relatív gyújtó távolság különbség (nagyobb szenzorú társaihoz viszonyítva) egyszerre lehet átok is áldás is. Nehezebb portézni, viszont könnyebb mélyebb fókuszmélységű makrókat, panorámákat fényképezni. Amíg full frame-ben f8 fölötti értékek használata ajánlott a "minden fókuszban" elérésére, addig m43-ban elég az f4. (Végignézve egy csomó albumot a különböző fotó megosztási oldalakon észrevettem, hogy a DSLR fotósok jelentős része nem is használja ki a nagyobb szenzor adta lehetőségeket, csaknem mindent kis blendenyílással fényképezve, így "minden fókuszban" van, mintha a képek mobiltelefonnal, vagy "szappantartóval" készültek volna).
Most gyorsítsunk egy kicsit a történeten, kiemelnék pár érdekes dolgot.
A GH1 és a GH2 reális több arányú szenzorral rendelkezik, a kép méret nem csökken semmilyen képaránynál.
- A Gh2 mai napig is filmes körben az egyik legfelkapottabb kamera, a Vitaly hackek alkalmazásával sok nála sokkal drágább dedikált filmes kamerákat zsebre vág.
- A G6, GX7, GH3, GM1 240 fps szenzor kiolvasást használva a piac leggyorsabb egymezős fókuszt tudhatja magáénak, fényképezésnél és filmezésnél egyaránt. Sport események fotózásánál is sokkal használhatóbb mint a korábbi modellek, kis gyakorlattal DSLR közeli eredményeket érhetünk el. A -4 ev fényérték érzékenységgel meg majdnem vaksötétben is fóuszálni tud, példának okáért a csillagos égre fókuszál. Az Olympus is a prémium kategóriájú OMD vonalában hasonló eredményeket ért el.
- A G5-nél bemutatott, a később megjelent gépekben tökéletesített néma kioldó mód egyáltalán nem használ mechanikus zárt, teljesen csendes fényképezést tesz lehetővé bizonyos korlátok között.
- Az OMD E-M5-ben levő 5 tengelyes stabilizálás akár 2-3 másodperces expozíciónál is működőképes.
- az E-M5 az első Olympus m43 gép amelyikben Panasonic szenzor helyett prémium Sony szenzort használ, a képminőség különbség számottevő, ti. jelenleg a Sony gyártja a legminőségibb képszenzorokat.
- Az Olympus EM1 szenzorába a hagyományos kontraszt alapú fókusz mellé fázis alapú fókuszt is beépítettek, immár csaknem natívan használható a kifutó négyharmados standard minden objektíve.
- A jelenlegi legkisebb objektív az Olympus 15mm f/8 bodycap lencse.
- 2013-ban a Kodakot felvásárló Sakar bejelentette az első m43 standardú fényképező gépét, októberben meg 3 további lencsét mutatott be.
- 2012-ben a Dpreview felmérés folyamán az év fényképezőgépe az Olympus OMD EM5 lett, megelőzve a Canon 5D Mark III-t és a Nikon D800E-t. Január elsején kiderűl mi volt az év kamerája 2013-ban, én arra tippelek, hogy megint egy m43 gép viszi el a pálmát, vagy ha nem is, de benne lesz az első háromban.
- A filmes körökben listavezető termékeiről ismert Blackmagicdesign a m43 standardot választotta legújabb közép-felső kategóriás filmező gépének alapjául. Igen figyelemreméltó a 13 stoppos dinamikája, natív m43 lencse támogatása, raw filmezés lehetősége.
(DSLR - Blackmagic m43 dinamika összehasonlítás)
Összegzés
A mikró négyharmad nem mindenkinek való. Nem a vérprofi vonalat hívatott leváltani. A kompakt kategória a mobiltelefon kamerák tökéletesítésével lassan eltűnik, az esetleges jobb minőségre áhító klienseket próbálja elcsábítani. Az APS-c DSLR kategória lassan eléri (elérte) azt a határt amin túl már nem nagyon lehet menni. Ha ennél jobbat akarsz akkor full- frame, ha még jobbat akkor médium format. Ha megelégszel az ~ APS-c minőséggel viszont sokkal kompaktabb méretben, esetleg jobb/más felhasználói élményre vágysz, ha azt akarod, hogy a táskádba a szokásos fényképezőgép + 1 lencse pároson kívül, két esetleg 3 gépet plusz 5-6 objektívet vigyél magaddal, megközelítőleg ugyanabban a súlyban, vagy csak egyszerűen egy olyan gépet akarsz ami mindig nálad lehet, esetleg akár tényleg zsebre vágható, akkor a m43 a válasz.
A rendszer még nem tökéletes viszont esetenként már jobb alternatívát nyújt mint ár kategóriájában a konkurencia kínálata.
Hogy mennyire komoly alternatíva kezd lenni a tükör nélküli fényképezőgép a hagyományos DSLR-el szemben?
Újabban csaknem minden gyártó mirrorless gépeket dobott a piacra.
A Canon és a Sony megtartotta az APSC szenzorméretet, DSLR képminőséggel lényegesen kisebb gépet kapunk. Sajnos a szenzor mérete miatt a lencse konstrukciója, mérete nem változik lényegesen, az összméret nem sokat csökkent.
A Nikon még kisebb szenzort használ mint a m43, elméletben még kisebb fényképező gépeket tud tervezni.
A Sony nemrég bejelentette a tükör nélküli full frame termékcsaládot. A listáról természetesen a Fuji meg a Pentax sem hiányozhat.
A rezumátumot az teljesség igénye nélkül a wikipédiából fordítottam:
Előnyök: (DSLR-hez mérve)
-Kisebb és könnyebb.
-Az utobbi 100 évben gyártott objektívek nagy részét használni tudja.
-A front-back fókusz probléma gyakorlatilag nem létezik.
-A prizma-tükőr kiiktatása az esetleges elromolható komponensek listáját csökkenti, és kiiktatja a felcsapódó tükör okozta vibrációt.
-A nézőke videó módban is használható.
-Az autófókusz sebessége egyforma kép és videó módban, ezért lényegesebben gyorsabb a DSLR film fókuszálási képességeinél.
-Könnyebb a szenzort takarítani, portalanítani
-A kisebb szenzor méret és az objektív közeli elhelyezése miatt, lényegesebben kisebb tele objektíveket lehet legyártani.
-A nagyobb mélység élesség miatt megfelelőbb makró illetve tájkép fotózásra.
-Az elektronikus kereső reálisabb képet ad a kompozícióról.
-Gyenge fényben fel erősíthető a tárgy képe.
-Manuális fókusz esetében nagyított képet mutathat, a pontosabb fókusz elérése érdekében.
-Az elektronikus kijelző nagyobb és jobb lefedettségű mint a legtöbb APSC- DSLR-nél
- A felcsapódó tükör hiánya miatt, könnyebb gyorsabb sorozat sebességet elérni, gyakori a 6-9 fps közötti sebesség, ami egyedi tulajdonság árkategóriájában.
- Könnyebben kihasználható kreatív effektusok, mivel a képernyőn vagy a nézőkén fényképezés közben látjuk az eredményeket.
Hátrányok: (DSLR--hez mérve)
-Kisebb szenzor, elméletben nagyobb képzaj, gyengébb képminőség. (A Panasonic GH3, GX7, Olympus EM5, OM1 megtörte ezt a trendet).
-A nagyobb mélység élesség miatt nehezebb izolálni, kiemelni a tárgyakat, bár az Olympus 45mm f.1.8 és az Olympus 75mm f1.8 lencse ezt a problémát is megoldja.
-Kisebb gép nagyobb kezekben nehezebben kezelhető, kevesebb funkció gombot lehet elhelyezni, rosszabb az ergonómiája. Szerencsére a Panasonic nagyszerűen kialakított és végletekig személyre szabható érintő felülete ezt a problémát kiküszöbölte.
- A fent említett shutter - shock, amire reális megoldás még várat magára.
És végülis az is. Roppant igényes kialakítású, műanyagot csaknem sehol nem látni rajta. Magnézium ötvözetü vázát, helyenként alumínium váltja fel, a gép nagy részét valódi bőr tapintású minőségi műbőr takarja. (Ha nem olvastam volna valahol, hogy műbőr, meg lennék győződve, hogy ebbe belehalt egy állat). Kis kialakítása miatt kevés kezelőszervet zsúfoltak rá, az épp szükséges (?) minimumot, ami az érintő kijelző csaknem a végtelenségig személyre szabható funkcióival megtoldva, csaknem teljes kezelést tesz lehetővé.
Alattuk a Gyorsmenü (QMENU)/VISSZA/TÖRLÉS opció van 1 gombra felvarrva, intelligensen meghíva az épp megfelelő funkciót. Tőle jobbra a DISP gombbal különböző nézetmódok közül választhatunk mind kompozíció mind visszanézés módban.
