A színekről... kicsit másképp

 Gondolkoztam azon, hogy az alábbi cikket az eredeti formájában osszam meg, viszont tisztában vagyok azzal, hogy a különböző szociális oldalakon megosztott írások (főleg ha túl hosszúra sikerültek) általában mellőzve vannak (sajnos én is rendszerint ezt csinálom), és mivel ez a cikk, habár szerintem nagyon izgalmas,  angolul van, sokatok számára nem emészthető. Megpróbálom lefordítani, ha helyenként nem is lesz a fordítás tökéletes, a lényeget átadni, itt-ott hasznos infóval kitölteni. Remélem ti is legalább annyira élvezni fogjátok mint én.

Murok

  Gondolom mindannyian hallottátok azt a szólásmondást, hogy ha sárgarépát esztek jobban láttok a sötétben (no meg jobban fütyültök, de ez másik történet). Nos, nem igaz. De honnan ered a tévhit?

Az összeesküvés elméletek kedvelőinek ez nagyon fog tetszeni, mivel a félrevezetés az angol kormány agyszüleménye volt. A második világháborúban, 1940-es években Nagy Britannia egy újfajta radar irányítású éjszakai harci repülőgépet fejlesztett ki, de nyilvánvaló volt, hogy a német hadseregnek feltűnik a hirtelen megnövekvő harci fölény.

 A Brit kormány elhatározta, hogy két nyulat lő le egyszerre: Meg kellett akadályozzák a németeket, nehogy rájöjjenek mennyire jó radar rendszert sikerült kifejlesszenek, azonkívül tisztában voltak azzal, hogy hamarosan élelem hiánnyal fognak küszködni, már így is porciózni kellett a készleteket,  és nem tudták hogy vegyék rá a bombázások miatt elvesztett termés gazdáit, hogy újra termeljenek.

 Szóval elterjesztettek egy történetet, aminek főszereplője az egyik legjobb harci repülőgép pilóta, John Cunningham volt, akit "macskaszem"-nek becéztek, mivel éjszaka is nagy sikerrel lőtte le a náci repülőgépeket. Azt híresztelték, hogy rájöttek a nagyszerű éjszakai látás titkára, ami természetesen a hatalmas murok mennyiség volt amit megevett. A többi pilótát is nagymértékű répa evésnek vetették alá, ugyancsak elképesztő eredményekkel, természetesen az egész hazugság volt.  Nem csak a németeket tévesztette meg a történet, hanem a brit gazdákat is, akik sárgarépát kezdtek el termeszteni, hogy jobban lássanak az éjszakai bombázások idején.

  Még egy percre a muroknál maradva, tudtátok, hogy sárgarépa nem csak narancssárga lehet? Sőt, az eredeti színe nem is a (narancs)sárga volt, hanem lila !

 A "mai" sárga répát holland termelők   "tenyésztették ki" a XVIII-ik században, miközben festéket kerestek egy kisvárosi zászló színeihez.

(forrás - http://www.carrotmuseum.co.uk/)

     Színes és szürke árnyalatos látás

 A sajnálatraméltó emlősök

   Az ember a teremtés koronája, viszont a szemünk nagyon is átlag alatti, legalábbis, ha a madarak, hüllők, rovarok és halak látásához viszonyítjuk.  Az emberi szemben háromféle színérzékelő receptorsejt van,  a csapok, ezek felelnek a különböző hullámhosszú fény látásáért, a vöröstől az ibolyáig. Ami az emberi színérzékenységen kívül esik, nevezzük infra-vörös és ultra-ibolya fényeknek, ezek számunkra láthatatlanok, viszont érzékelhetőek a fentebb felsorolt állatfajok által. Az emlősöket leszámítva, az állatok szemeiben minimum négy fajta csapsejt (receptor) van. A galamboknak (avagy repülő patkányoknak) öt ! színérzékelője van, tehát ne csodálkozzatok, ha legközelebb mikor kedvenc galambodnak mutogatod a kirándulási fotóidat , unalmasan és közömbösen fogja őket szemlélni mivel számukra mind alulszaturált kis rezolúciós képek lesznek. De lehet másért ... na mindegy.  A galambok ultraibolya  tartományban is látnak. Ne irigyeljétek őket, mi nem kell tükröződő ablakok között repkedjünk, és hiába  a széles színskála, néha csak megpróbálnak átrepülni egy-egy csukott ablakon.

   Egyes lepkefajok még ennél is több érzékelővel rendelkeznek és a sáskaráknak 10 érzékelője van, látja az UV és IR spektrumot, a polarizált fényt és valószínűleg még a röntgen sugarakat is...
 (Egy érdekes összegzés az állatok látásáról itt).

(a madarak színlátása - négy csapsejtel)

    Az ember, mivel három szín receptora van, így három színt lát, a pirosat (R) a zöldet (G) és a kéket (B), az összes többi szín és árnyalat ebből a háromból tevődik össze.  Ez az RGB skála. Még a tv vagy monitorod pixeljei is ebből a három alapszínből állnak.

Csaknem az összes emlősnek monokrom vagy dikrom látása van. A dikróm látásuak meg tudják különböztetni a kék, zöld, és sárga színeket, de a nem látják az alacsony frekvenciájú narancsot és pirosat.

       Szóval mi is történt velünk, emlősökkel? Az első emlősök éjszakai állatok voltak, inkább ízlelésre, hallásra és szaglásra volt szükségük, így elvesztették (vagy ki sem fejlődött) a háromszínű látás képességét. Az emberszabású és más, főleg fán élő emlősök kifejlesztették a harmadik - pirosra érzékeny receptort, valószínűleg azért, hogy könnyebben felismerjék az ilyen árnyalatú gyümölcsöket.

A piros receptorunk tulajdonképpen egy mutálódott zöld receptor, emiatt beszélünk zöld-piros színvakságról. (... és emiatt az OLED kijelző sajátságos zöld fél subpixeleket tartalmaz a teljes kék és piros subpixelek mellett, így kerül "egyensúlyba" az RGB színskála).  Tulajdonképpen az agyunk az ami jelentős utófeldolgozással végül megjeleníti a "helyes" RGB színskálát. E utófeldolgozásnak érdekes mellékhatásai vannak, erről később...

(Sensitivity of Human Cone Cells. from  Stockman, MacLeod & Johnson (1993) Journal of the Optical Society of America A, 10, 2491-252, modified by Vanessa Zekowitz)

  Milyen szín a szürke? 

    Egy szép napos délután a csapsejtjeim teljes kapacitással működnek, minden színt magukba szívva. Amint a diagramon is látszik, a zöldre vagyunk a legérzékenyebbek, míg a magas frekvenciás kékre és  az alacsony frekvenciájú pirosra pedig a legkevésbé. 

  Mi van akkor, ha ugyanazt a szép színes képet rögtön alkonyat után nézem? A színskála minden színe ugyancsak eléri a szemem, de sokkal kisebb fényerővel. Ilyenkor csak a pálcika sejtek (a fekete és fehér érzékelők) működnek.  Logikusan arra következtetnénk, hogy mivel a zöldre vagyunk a legérzékenyebbek, alkonyatban ugyancsak a zöld szín az első amit megkülönböztetünk. De nem így van. Félhomályban a kékre vagyunk érzékenyebbek.  

  Van ennek jelentősége? Néha igen. Például ha piros almákat helyezünk egy kék tálba, nappal az almák világosabbnak fognak tűnni, de félhomályban , miután a szemünk hozzászokott a fényhez, a tál fog világosabbnak tűnni, mint a gyümölcs.  Igen, ez az információ valószínűleg teljesen fölösleges, viszont ha a feleséged nyaggat, hogy megint csak bambulsz a neten, kimagyarázhatod azzal, hogy, Ó, dehogy, ez tudomány, és utána kiteheted őt a konyhába, félhomályba, hogy piros almákat bámuljon kék tálban. :)

  Abban az esetben is fontos ha színes képeket konvertálunk fekete-fehérbe.  Az alábbi színes kép standard monokrómba átalakítva másképp néz ki ha átalakítás során a zöld (nappali látás), vagy kék (éjszakai látás) kiemeléssel konvertáljuk. Az oszlopon látszik a legjobban

    A látás mikéntje

  A szemünk RGB-ben lát, az agyunk nem. Ez így helyes, de nem pontos. Elmagyarázom. 

A vizuális információ elhagyja a szemet és a szemidegen keresztül az agy közepébe, a thalamusba utazik elsődleges feldolgozás céljából, innen meg vissza az agyba még intenzívebb feldolgozás miatt. 

 Az agyunk lényegében két  csatornára osztja szét a vizuális információt.  

•   A dorsális (hátsó) csatorna. Ez a "hol" információ. A képet monokrómban dolgozza fel.  Érzékeli a fényerőt és a kép részletességét, rezolúcióját, a binokuláris  mélység információját elemzi, meghatározza  a tárgyak helyét és mozgását (vagy egy helyben állását) három dimenzióban.   
• A ventrális (első) csatorna. Ez a "mi" információ. Ez dolgozza fel a tárgyak színét és alakját, e miatt (az agy egyéb területei közreműködésével) ismerünk fel tárgyakat, alakokat. A "mi" csatorna lényegesebben kisebb felbontású a "hol" csatornánál, más szavakkal a szín érzékelésünk kisebb felbontású a monokróm látásunknál.  

  (Ha nem értetted meg első olvasásra, inkább olvasd el még egyszer, mivel a cikk további része lényegében erre a két pontra alapszik)

     Ha valakinek a két csatorna közül az egyik megsérül, furcsa következményekkel jár. Ha például a "hol" rendszer sérül meg, az illető nem tud átmenni az utcán. Látja a közeledő autót, az alakját, színét, de nem tudja megállapítani, hogy a kocsi közeledik vagy távolodik, merre megy pontosan és milyen sebességgel. 

Ha a "mi" rendszer sérült, a személy nem lát többé színesben, és nem ismer fel tárgyakat. Fel ismernek különböző részeket az arcon, (sűrű szemöldök, görbe orr, vékony ajkak), de nem tudják összerakni a képet, nem tudják, hogy az illető például a testvérük.

A színeket az évszázadok folyamán (és főleg a digitális világban) többféleképpen csoportosítottuk. Ismerős az RGB színskála, ami additív színkeveréssel jön létre, a CMYK színskála ami szubsztraktív színkeveréssel jön létre. A különbség röviden, más tollából: 

"Additívnél feketéből "indulsz" és kevered össze (összeadás - addíció) a színeket, pirosat kéket és zöldet. Ha az összes színt belekevered egyforma intenzitással, így kapsz fehéret. Így működnek a különböző képernyők, kijelzők, monitorok.

A szubtraktivitás színkeverésnél fehérből indulsz és így távolítod el a színeket, cián, sárga és magenta festék hozzáadásával, és a három színből együtt kapsz feketét.

Így működik például a nyomtató, fehér papírra nyomtatja a fent említett 3 színt, és így rajzolódik ki a színes kép."

Ne időzzünk ennél mert nem ez a lényeg most, a fenti két színskálát az ipar és a technológia használja, de nem az emberi agy. Az agy "színlátását" legjobban a LAB színskála közelíti meg. A LAB egy 3d-s szín koordináta rendszer amiben az "L" jelenti a -világosságot (Luminance), az "A" a zöld–bíbor csatorna és a "B" a kék -sárga csatorna. A tulajdonképpeni kép LAB színskálában egy nagy felbontású monokróm képből (L) és két kis felbontású színes csatornából áll (AB). (az alábbi kép).

(eredeti kép - fent, AB színskála - lent balra,  luminancia - lent jobbra )

 (az elkövetkezőkben, hogy a színesebb szöveg látszatát keltsem, néha világosságot, néha fényerőt vagy luminanciát (L) használok, de mindhárom szó ugyanazt a fogalmat takarja. )

  Feltűnő milyen kevés információt tartalmaz a két szín csatorna a világossági csatornához képest.  Most már érthető hogy egyes videó és kép tömörítő kodekek (mint az mpeg vagy a jpeg) miért tudják annyira sűríteni a színt a kép minőségének látványos csökkenése nélkül. Lehet emlékeztek az analóg időkből, a két lényeges tv-videó csatlakozóra az RCA videóra és az S-videó-ra. Az RCA csatlakozón minden kép  egy dróton ment át, kisebb rezolúcióban, az S-videonál külön csatornán ment a világosság információ (luminance) és a szín információ (chroma), egy sokkal jobb minőségű és kontrasztosabb képet eredményezve. Ha véletlenül a chroma csatorna megsérült, nem érintkezett, egy kontrasztos fekete-fehér képet kaptunk). 

   Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a szín kevésbé fontos, az alábbi példa megmutatja miért az. 

Próbáld felsorolni a fehér-fekete képen látható gyümölcsöket. 

 Az ananász után elbizonytalanodtál, ugye? Na most adjuk hozzá azt a bizonyos alacsony  felbontású pluszt, a színeket. Érthető, hogy egyes gyümölcsevő emberszabású emlősöknek miért válik előnyére a színes látás. 

  Egyik leglényegesebb gyakorlati alkalmazása a LAB skálának fényképészeti szempontból az, hogy sokkal rugalmasabban tudsz bánni a színekkel mint az RGB skálán. Például felélénkíthetsz árnyalatokat, túlexponált illetve alulexponált részeket vissza tudsz állítani anélkül, hogy a képzaj elrontaná a végeredményt. Mindez azért van, mivel LAB-ban a zajt a fényesség (L) manipulálásával tudod növelni, ha meg az AB színkoordinátákon dolgozol, nem befolyásolod a kép zaj szintjét. (A LAB gyakorlati felhasználásáról itt olvashatunk egy gyakorlati útmutatót.)

  Egyenlő fényerejű (equiluminant) színek   

Hagyományosan bármilyen színt monokrómba alakítunk át, (például az RGB színskálában) bizonyos világosságú (sötétségű) szürkét kapunk. Más-más színek, árnyalatok eltérő szürkévé alakulnak át, és ez rendjén van, különben egy egyenletesen szürke képpel nem tudnánk mit kezdeni.

  De mi történik, ha a LAB palettában alakítjuk át monokrómba a színeket?

 Már szó volt arról, hogy a LAB-ban minden színnek, és azon belül minden árnyalatnak megfelel egy világossági (luminance) érték. Gyakorlatilag minden szín lehet világosabb, vagy sötétebb, attól még ugyanaz a szín marad. Ez azt vonja maga után, hogy bizonyos színeknek ha a fényértékét (világosságát) ugyan arra az értékre állítjuk, akkor egyenlő fényerejű színeket kapunk. Például két eltérő színt, mondjuk a kéket és a pirosat 50 % luminanciára állítjuk, és utána mindkettőt monokromba konvertáljuk, a két szürke tökéletesen egyforma lesz.  

  Ne felejtsük el, hogy hogy a szemünk az RGB skála szerint érzékel, az agyunk viszont nem, ez a vizuális információt szétbontja monokróm "hol"-ra és színes "mi"-re.  Egy adott képen bizonyos tárgy helyzetét a luminance értéke határozza meg, maga a tárgy alakjának felismerését a színe és az alakja dönti el.

Gyakorlati felhasználások

Festészet, fényképezés

  A festők gyakran játszanak ezzel a vizuális jellemzővel. Egy klasszikus példa Monet "Impresszió, Napkelte" festménye. 

 A Nap nagyon feltűnő, szembeszökő. Egyes embereknek, ha túl sokat nézik a festményt az az érzésük támad, hogy a nap pislog, vibrál. Ha a világossági görbéjét nézzük a festménynek, rájövünk miért van ez.

 A Nap és a felhők luminanciája csaknem azonos, monokrómban alig tudjuk felismerni a Napot. 

  A pozíciót meghatározó "hol" része az agynak nem tudja, eldönteni, a nap hol is van pontosan, de a "mi" része  látja, felismeri. Ez összezavarja az agyat, ez okozza a vibráló hatást. 

  Ha nem is akartok festeni, ugyanezt a hatást fényképeknél is alkalmazni lehet, úgy, hogy egymás melletti színeket megfelelően világosítunk vagy sötétítünk, addig amíg luminance értéke ugyan az lesz. 

Színoptikai illúziók

    Az optikai illúziók jelentős része ezen az elven működik. Vegyük az alábbi példát. A Narancssárga négyzeteknek és a szürke háttérnek a fényessége (L) egyforma, mindkettőnél 50 %. (nem tudom, ha mondtam-e már, a luminance érték változása lineáris, pont ahogy a szem lát, tehát 50 % fényesség kétszer világosabb a 25 %-nál. ) 

    A narancssárga idomok tökéletes négyzet alakúak, viszont annak függvényében, hogy az agy hogy dolgozza fel a képet, lehet hogy "elnyúlik" téglalappá, vagy eldőlhetnek, szürke foltok jelenhetnek meg közöttük. A képre nehéz ránézni (próbáld átvinni a tekinteted a második sor második négyzetéről az ötödik sor negyedik négyzetére). A szem mozgása az agy azon részétől van irányítva ami a luminanciát dolgozza fel, és jelen esetben luminancia különbség hiányában nehézségbe ütközik eldönteni a négyzetek pontos pozícióját. 

  Nos miért rajzolna valaki olyan képet amire nehéz ránézni? Mert például így akarják eladni a portékájukat. Az alábbi példában a szöveg és a háttér színének egyenlő a fényereje, ezért az agy nehezen tudja feldolgozni a képet, vagyis a szöveg nehezen olvasható. És mit csinálunk mi, kíváncsi emberek ha nehezen olvasunk el valamit? Odafigyelünk. Lassan. Olvassuk. Egyik. Szót. A. Másik. Után. És nagyobb eséllyel jegyezzük meg az üzenetet. Ha üvöltő fekete-fehér szöveg lenne, az agyunk egyből felismerné, és valószínűleg mellőzné.  

Természetesen a reklám készítő szándéka nem ennyire puritán, ez csak példa volt. 

 Világosság (L) árnyékolás és a 3D

  Beszéltünk már erről, hogy a "hol" rendszer határozza meg a tárgyak térbeli elhelyezkedését illetve mozgását. A "hol" rendszer monokróm és luminanciára épül, míg a "mi" rendszer segít a tárgyak színe és alakja felismerésében. Az alábbi képen két körnek 3d-s effektusa van, míg az utolsó teljesen lapos. A három kör színképe azonos, viszont különbözik  a luminancia értéke.

 Most már nem meglepő, hogy az első két képen luminancia eltéréseket látunk, a harmadik kör színei egyenlő fényértékűek.

Ha csak a két színcsatornára bontjuk le a képet, monokrómban a három kör színei egy egyenletes és egyforma szürke gradiensé alakulnak. 

A lényeg, hogy színnel lehetetlen 3D hatást elérni, mivel ez kizárólag a luminanciához kötött. (A világosból sötétbe való átmenet csak a luminanciához köthető. A szín nem változik, csak a szín fényereje. ) 

  Ha egy tárgyra nagy luminancia különbségekkel festesz, ugyancsak nehezen ismerhető fel. Erre alapszik az un. "kápráztató álcázás" technika amit a két világháborúban hadihajóknál használtak. 

(forrás - wikipédia)

Források:

• Az eredeti cikk itt található, az illusztációk nagy részét is onnan vettem. http://www.lensrentals.com/blog/2013/08/fun-with-color-vision
• Wikipédia.
• http://www.epsteam.hu/colormanagement-szinrendszerek.html

A szerző:

                         

      Roger Cicala belgyógyász, fényképész, a lensrentals.com tulaja.

http://www.midsouthphotography.com/about.htm

Négy előadás

   Nem adok hangzatos címet, mert nem az a lényeg. Elmentünk  színházba. Egy ideje kimaradt, pedig gyakran próbálkoztunk, de csaknem semmi nem fogott meg egy-két kistermi darabot kivéve. Az utolsó emlékezetes előadás talán a Prah volt.

Négy előadást láttunk viszonylag rövid idő alatt, nem a cselekményüket vagyok hivatott spoilerezni, inkább egy szubjektív és amatőr élménybeszámolóra számítsatok. 

Az első.

Az újonnan alakult Spektrum színház bemutatta első előadását : "A nép ellensége" című darabját.
Kiváncsiak voltunk, mivel nem amatőr színtársulatról van szó, hanem vásárhelyi (és nem csak !) körökben ismert nevek sorakoznak fel: Nagy István, Tatai Gábor, Kárp György, Kovács Levente ...
Henric Ibsen színművét Török Viola rendezte.

   Most valószínűleg sokak nem-tetszését váltom ki ezzel ... de a darab pocsék volt. Ne értsetek félre, a téma nagyon is korszerű, a sok kis rejtett apropót sok helyen át lehetett értelmezni a jelenlegi politikai helyzet(ek)re, de az előadásmód nagyon amatőrnek tűnt. Lehet csak mi kaptunk el egy olyan előadást, amelyen a színészek esetleg fáradtak, vagy fásultak voltak, vagy lehet én nem tudtam ráhangolódni, de ez nekem nem jött be. Először is, a főszereplő nem tud hangsúlyozni. A legtöbb szövegét hangsúlytalanul  mondta el, mint egy unalmas felolvasást, kérdő mondatokat kijelentő mondatokká alakított, és fordítva, valahogy nagyon nem talált el semmit a szövegből, mintha nem ismerné a témát, és csak most ismerkedne a szöveggel. Ifjú színész, nemrég hagyta el az iskolapadot, sokat kell még tanuljon. De az isten szerelmére, akkor miért pont őt rakták be főszerepbe? Hogy nem b*szta a rendező fülét ez az amatőr alakítás? (Bocsánatot kérek, ha ezzel megsértek valakit, de erről az a korszak jut eszembe amikor 2000 tájékán volt a színház igazgató és az ugyancsak kezdő, és középszerű színész fiát  erőszakolta be főszerepekbe, a végén már nagyon kínos volt. Fia mentségére legyen, színésznek csapnivaló volt, de rendezőként annál ügyesebb, megtalálta magát, csupa jó dolgokat hallottam róla.)

  Sajnos a többi színész sem volt formájában, az egész előadás unottnak, fásultnak hatott. Hiányzott a természetesség. Van ilyen, hisz ők is csak emberek, nem hozhatják mindig a maximumot, viszont egy új magántársulat bemutatkozó előadásánál az ilyesmire nagyon vigyázni kellene.
  Mindenesetre ígérem, hogy másodszor is megnézem, ha változik a véleményem, feltétlenül megírom. A darabot mindenkinek ajánlom aki túl tudja magát tenni egy középszerű alakításon, és a cselekményre tud összpontosítani. 

A második.

    Az első hideg-zuhany után viszonylag félve ültünk le kistermi székeinkbe. Érdekes egybeesés, de 

a "A gézagyerek", amint említettem, kistermi előadás volt, és ez is remekre sikerült. A díszlet egyszerű de technikailag  nagyszerű volt, értelmesen kihasználva minden négyzetméterét a kis színpadnak (... bár egy-két díszleten a figyelmetlen néző átesett a szünetben, de inkább muris volt, mintsem tragikus).

    "A nép ellenségé"-ben annyira zavaró mesterkéltségnek itt nyoma sem volt, a színészek kivétel nélkül nagyon jól alakítottak, természetesek voltak, erőlködésnek, izzadság szagnak nyoma sem volt. Átérezték. Élték a cselekményt. A gézagyerek nem vidám előadás, de fanyar-szomorú  humor tökéletesen fűszerezi az ismerős élethelyzeteket, egyáltalán nem túlzásba víve kísérte végig az amúgy szomorú történetet. Gyakran mosolyt csalt az arcokra, és ami  nagyon lényeges, a végén még egy könnycseppet is sikerült kipréselnie a szemem sarkára. ... nem a nevetéstől. Két órára el voltam varázsolva, megszűnt a külvilág. Nekem nagyon bejött.  Menjetek nézzétek meg, nem fogtok csalódni. 

A harmadik.

Kényszerleszállás

       Verses előadóest Gáspárik Attila nagyszerű előadásában Szilágyi Domokos verseiből. 

Gáspárikot soha nem tudtam hova tenni magamban. Nem volt antipatikus, de különösen szimpatikus sem, pár évig Bukarestben tevékenykedett az audiovizuális tanácsnál és elég sok elgondolkodtató dolgot hallottam róla pro és kontra. A Kényszerleszállással engem levett a lábamról. Felolvasóestet színlelt, de pár sor után becsukta a könyvet és több mint egy órán át emlékezetből szavalt. (az időt csak saccoltam, mivel teljesen elvesztettem időérzékemet, annyira elragadott). Egyik vers átolvadt a másikba, helyenként pihenőként beiktatva egy újabb költeményt, hogy aztán a régivel folytassa. Nem volt eleje, és nem volt vége, csak hömpölyögtek a rímek, mintha nem is vers, hanem egy egyszemélyes beszélgetés lenne. Gratulálok Attila, ez tényleg elkápráztató volt. Az előadást áttetsző függöny mögül, visszafogott zongora kísérte, a függönyre meg Szilágyi Domokos meg családja "életeiből" kirakott fényképek vonultak át diszkréten a szemeink előtt. Gyakran kaptam rajta Matildot is, hogy Gáspárikkal együtt mormolja a verseket, ő is nagyon jól érezte magát.

    A szavalóest nagyszerűre sikerült, ami viszont utána következett, az számomra nagyon gyomorfelkavaró volt. György Péter "Képzelt Erdély" című könyve került terítékre, az író részvételével, megszólalásával. Csak annyit szerettem volna megkérdezni György Péter úrtól, hogy azon a bizonyos december ötödikei szégyen szavazáson, ő hogyan szavazott, bár abból ítélve ahogy beszélt, a válasz egyértelmű. 

 Könyv bemutató remélhetőleg a januári előadáson nem lesz, úgyhogy nagyon tudom ajánlani minden verset, szépet kedvelőnek... gazdagabban fogtok hazatérni. 

... és a negyedik.

    Román előadáson nem is tudom mióta nem voltunk, talán idióta. Az utolsó amire emlékszem, egy Maia Morgenstern előadás volt, a nagyteremben, telt házzal. Az évek alatt az a téveszme alakult ki bennem, hogy a román tagozat pocsék, az előadásokra nem járnak, a vásárhelyi színházat a magyar tagozat (és az állam) tartja fönn.  Nem csoda, hogy a "Casatoria" (Háztűznéző) című Gogol vígjátékra előítéletekkel teli mentünk el. Az előadáson nem voltak sokan , talán 5-6 sort lehetett volna megtölteni a nézősséggel, a díszlet szegényes, már-már puritán, igénytelen volt. Ezt kb az első 5-10 percben figyeltem meg, utána nagyon kényelmetlen kezdett lenni az egész. Hogy miért? Kénytelen voltam félretenni az előítéleteimet, sőt nagyon szégyelltem magam miattuk. Ezek az emberek TUDNAK játszani. Nem kell ide csicsás díszlet, pompa, az ember mindent elfelejt. A lazaság, a természetesség ami az előadásból sütött, a megfelelően felépített humor nagyon odatett. A humoros háttér cselekmények nemhogy elvették volna a figyelmet a főszálról, hanem még fokozták is a hangulatot, ami sokszor már annyira jópofa volt, hogy gyakran azon kaptam magam, hogy hangosan felröhögök. Valahogy úgy képzeljétek el mint a Bundy család vagy a Két és fél ember hangulatával néznétek egy előadást, viszont sokkal igényesebb előadásmóddal. A színészek nagyon ráéreztek arra, hol lehet túlzásokba esni, anélkül, hogy elrontaná az előadást, vagy groteszké váljon.

    A román előadás feliratozva van magyarul  . Az elején párszor rápillantottam, ha nem ismertem vaegy kifejezést, de csakhamar rájöttem, hogy a feliratozás használhatatlan. Nem ismerem a technikai hátterét, de gyanítom, hogy valaki kézzel tekeri, hogy találjon a beszéddel. A baj az volt, hogy az illető gyakran elaludt, így sokszor percekig ugyanazt lehetett olvasni, oszt ha nagyot koppant a feje és felébredt, szélsebesen próbálta utolérni az előadást, követhetetlen volt. Csaknem soha nem volt szinkronban, majdnem mindig a cselekmény előtt vagy után volt. Eleinte képzeletben kapkodtam a távirányító után, hogy a feliratot szinkronba hozzam, de rá kellett jönnöm, hogy ezt a feliratozást nem ennek a "filmnek" találták ki. Az alapötlet nagyon jó, de ilyen nemtörődömséggel véghezvíve csak elijeszti az esetleges  románul nem értő nézőt.  Ezt a "kis" zavaró tényezőt leszámítva, nagyon kellemes csalódás volt a "Háztűznéző", a végén a közönség felállva tapsolt, ami enyhe túlzás volt, mert ennyire azért nem volt jó, de panaszom nincs. Ha (az örökösen visszatérő frusztrációm oka) a "Nép ellensége" fele ennyire jól sikerült volna, ha negyed ennyire alakítottak volna természetesen, ha legalább tized ennyire érezték volna át a darabot mint a román szekció színészei, nagyon büszke lennék rájuk.

  Csak ajánlani tudom, ha társalgási szinten beszélsz románul, és sikerül előítéleteidből kivetkőzz. Nekünk sikerült és nem bántuk meg. 

     Köszönet Gabriela Bacali művésznőnek a meghívókért, valószínűleg magamtól soha sem mentem volna el.

... még egy pár gondolat

    Mivel lassan az évek alatt az ember megcsömöröl a sok középszerű színdarabtól, ahol az amúgy is álmosító témát sok felesleges le -fel rohangálás, ripacskodás próbálja feldobni, lassan leszokik a színház látogatásról. De néha, miután kiheveri az újabb csalódását, naivan visszatér. És megint rájön, hogy a vásárhelyi közönség válogatás nélkül mindig mindent megtapsol.  Ezúttal mondhatni, a mérleg pozitív oldalra áll, a "nap" végén nem bántam meg, hogy megnéztem egyiket sem. Szeretném, ha valahogy a rendezők is megértenék Sztanyiszlavszkijt, hogy nem a nézők vannak értük, hanem ők vannak a nézőkért, és a színházat a néző igényei szerint kell tálalni. Azért voltak annak idején olyannyira népszerűek és több százszor telt-házasak a klasszikus paraszt darabok.  Mert a népről a népnek szóltak, egy olyan előadás módban ami a nézőhöz szólt.  Nem riasztották el a nézőt, sőt, ismét visszacsalták, mert igényes előadások voltak, igényes díszlettel, igényes szerepléssel, nem kellett le fel rohangálni és rikoltozni, hogy a bóbiskolókat felébresszék, nem kellett csöcsöt mutassanak minduntalan, hogy a figyelmet megragadják.
    Ez a korszak lejárt, és annyi kikapcsolódási lehetőség közül sajnos nagyon ritkán válasszuk a színházat. Valószínűleg ma a "Sári bíró" sem lenne megint többszörösen telt házas.  Az igények megváltoztak, és ezt a színház érzi. Csak azt nem érzi, hogy pontosan mik is az igények. De nem baj, vásárhelyen elmegy a gagyi is, hisz a vásárhelyi közönség mindent megtapsol. Az említett előadások némelyike szerencsére ezt meghazudtolja... 

  Szilveszterkor, az "Hogyne, drágám"-t "vetítik", nagytermi előadás, alig kaptam rá jegyeket... Szorítsatok, hogy ez se okozzon csalódást... 

BÚEK

Panasonic Lumix GM1, gondolkozz nagyban, izé ... kicsiben

A legjobb fényképezőgép az ami épp nálad van. Ezek szerint a Panasonic GM1 a legjobb gép! Miért? Mert nálam van ! :)

    Amikor megjelent épp, hogy csak tudomásul vettem létezését. Hamarosan megjelentek az első tesztek, visszajelzések, benyomások. Azóta napvilágot látott minden lényeges és kevésbé lényeges infó róla. Akkor meg miért írok én is? Azért mert ez az első fényképezőgépem amit nemcsak kedvelek használni, hanem egyenesen szeretem.  Na meg azért mert ez az a fényképezőgép ami nem csak csiszolni akarta a már jól kitaposott utat, hanem néhány pontjában szakított is vele. Járt utat járatlanért el ne hagyd, szól a mondás, a GM1 mégis megpróbálta. Megérte neki?

Hogy megértsétek hova is tartozik a GM1, ismernetek kell a micro 4/3 rendszer történetét. Ha unjátok a történelmet, vagy már ismeritek azt, akkor nyugodtan olvass tovább, ha nem, itt bepótolható.

      A mikró négyharmad standard alapjait  az Olympus és  a Panasonic fektette le, de mindketten más megközelítést alkalmaztak. A Panasonic egy mini-DSLR típusú vázzal próbálta felhívni a figyelmet, az Olympus meg a retró külsejű Pen családdal rukkolt elő. Nóha kezelhetőségében messze elmaradt a Panasonic gépétől, a fókusz sebessége számot tevően lassabb volt, mégis jobban belopta magát az emberek szívébe. A Panasonic is próbálkozott  kis méretű gépekkel a GF családban, de a GM1 megjelenéséig nem sikerült igazán kedvelni való minőségi felépítésű zsebrevágható retró kamerát alkotnia.

Kicsomagolás. 

A doboz tartalma: 

A GM1 mikronégyharmados fényképezőgép, az új 12-32 f.3.5 -5.6 összecsukható kit lencse, akkumulátor, töltő, adat kábel, nyakszíj, használati útasítás, Sylkipixet tartalmazó lemez. A dobozon a "Lumix GM" felirat színjátszó. A szíj szerintem egy ilyen kis gépnél fölösleges, a képen látható kis kötelet én tettem rá, nem hivatalos tartozék.

Felépítése:

    Meglepően kisméretű, aki eddig látta, meg volt győződve, hogy egy kompakt kameráról van szó.
És végülis az is. Roppant igényes kialakítású, műanyagot csaknem sehol nem látni rajta. Magnézium ötvözetü vázát, helyenként alumínium váltja fel, a gép nagy részét valódi bőr tapintású minőségi műbőr takarja. (Ha nem olvastam volna valahol, hogy műbőr, meg lennék győződve, hogy ebbe belehalt egy állat). Kis kialakítása miatt kevés kezelőszervet zsúfoltak rá, az épp szükséges (?) minimumot, ami az érintő kijelző csaknem a végtelenségig személyre szabható funkcióival megtoldva, csaknem teljes kezelést tesz lehetővé.
    Az LCD érintőképernyős, a hát nagy részét elfoglalja. A MENÜ körüli tárcsa gombként is működik, kereszt alakban négy menügombot találunk, körbeforgatva a tárcsát meg az éppen aktív opció értékeit változtathatjuk.
    Alattuk a Gyorsmenü (QMENU)/VISSZA/TÖRLÉS opció van 1 gombra felvarrva, intelligensen meghíva az épp megfelelő funkciót. Tőle jobbra a DISP gombbal különböző nézetmódok közül választhatunk mind kompozíció mind visszanézés módban.

A tárcsa fölött levő kezelőszervvel a lejátszásba lépünk be.

A hátlap utolsó gombja piros színével hívja fel magára a figyelmet, ezzel bármilyen fényképező módból gyorsan elindítható a filmezés. Ez esetben filmezés közben kevés beállításunk van, gyakorlatilag az arcfelismerés-többmezős-egymezős fókusz között választhatunk. A filmezésre még visszatérek.


A gép felső részén három módválasztó tárcsa található összezsúfolva. A bal oldalival a különböző fókuszmódok között választhatunk gyorsan (egyszeri - folyamatos autofókusz és manuális fókusz).
  Sokak szerint fölösleges ez a tárcsa, helyébe valami sokkal hasznosabb kerülhetett volna, szerintem nagy előnye filmezés közben jön elő, pillanatok alatt lehet átváltani a fókuszmódok között, a Lumix G6-nál erre nincs lehetőség, még a speciális videó módban sem.
A közepén van az egyetlen fizikai programozható gomb, a FN1, amire én az ISO-t állítottam be.
A középső a be-ki kapcsoló gomb, ami közrezárja a kioldót.

 A jobb oldali tárcsa tulajdonképpen a gép lelke. A PASM módokon kívül az iA (intelligens auto), a kreatív szűrők, a SCN, a C1-C2a személre szabott beállításokat hozza vissza,. Az utolsó tárcsa opcióval a kézi filmezésre váltunk.
Meglepő módon ebbe a kicsi testbe még egy kiugró vakut is sikerült beépíteni, kézi kioldóval.
A filmezéshez szükséges sztereó mikrofonokat is a tetejére helyezték el, és az a gyanúm, hogy a kis hangszóró is ugyanott van.

Előre értelemszerűen az objektív csatlakozó és a fókusz segédlámpa került.
A jobb oldalon levő ajtócska a mikro hdmi és az AV csatlakozókat rejti, az utóbbi usb csatlakozóként is fungál.Az ajtócska felett a Wi-fi felirat olvasható.
Az aljzatban található az állvány foglalat, illetve a memória kártyát és az akkumulátort rejtő ajtó.

A mikró négyharmad rövid története, revolúció vagy evolúció?

           

(Panasonic G6 - Olympus 60mm f2.8 -- huzsolt, 2013)

           

        A méret mindig perspektíva kérdése. Az emberek mindig kompenzálni akarnak valamit a nagy méretű játékaikkal. Nagy autók, nagy telefonok, nagy fényképezőgépek. A micro négyharmad azokat célozta meg akik tudják, hogy a méret csak egy tényező a sok közül. Viccet félretéve micro négyharmad rendszer az első pillanattól a méretről szólt.  Egy "good enough" minőség mellett minél kisebb méret. Zsebre vághatóság.

  Amikor pár évvel ezelőtt eldöntöttem, hogy tovább kell lépnem a superzoom amatőr kategóriától (egy Panasonic FZ8 volt évekig a hűséges társam, kedvelni való volt a maga módján) rengeteget olvasgattam, fórumoztam, kutattam. Nem akartam elsietni a vásárt. Végül döntöttem egy akkori ár-minőség szempontból egyik legjobb gép, a Canon 450D mellett. Azonban közbejött valami. Az egyik jóbarátom megelőzött, megvásárolt egy ilyen gépet, s pár napra kölcsön adta nekem.  Nagyon tetszett, gyors fókusz, jó képminőség, iso 800-ig tűrhető zajszint, sok beállítás, logikus menü, könnyű kezelés. De rájöttem, hogy ezzel a géppel soha nem fogok úgy fényképezni mint az FZ8-al, mégpedig egy okból. Mert legtöbbször itthon fog maradni. És ahogy a közhely szól, a legjobb fényképezőgép az ami nálad van. (Ezért aratnak a kamerás mobilok).
 Akkortájt jelent meg egy új koncept, mégpedig a fent említett micro négyharmad (továbbiakban m43) és az úttörő Panasonic G1. Ez lett az első cserélhető objektíves gépem. (ha az 1979-ben gyártott Porst filmes fényképezőgépet nem számoljuk, ami azóta is jól megvan a szekrényben, köszöni szépen.)

Előzmények

    Alapjaiban a fényképező gép működése nem változott születése óta . Megfelelő lencse szerkezettel a képet rá kell vetíteni egy fényérzékeny felületre. Az expozíciós idő mindig a bejutó fény mennyiségétől és a fényérzékeny felülettől függ. (Ha nagyon le karjuk egyszerűsíteni a folyamatot, még lencseszerkezet sem kell, csak egy kis lyuk amin bemegy a fény, ez a camera obscura, avagy sötétkamra, avagy lyukkamera).

     Ami változott, az a kompozíció mikéntje. Az első fényképezőgépek, tulajdonképpen dobozok voltak, ahova a bácsi bebújt egy rongy alá, beállította a képet, oszt behelyezte a fényérzékeny ezüstsó lapot, robbantott, (vakított-vakú), és örökített.

 A késöbbi hordozható fényképező gépeknek volt egy lényeges hátránya. A távmérős képkereső (range-finder) nem a tulajdonképpeni képet mutatta, hanem egy megközelítőleg pontos-pontatlan beállítást, aminek a hiba határa arányosan nőtt a tárgy közelségével. Egyszóval tájképre oké volt, portréra nem igazán.

         A problémára a megoldást és egyben a fényképezőgép felépítésének forradalmasítását  Dulovits Jenő 1943-ban Magyarországon jogvédett találmánya jelentette. Megszületett a tükör reflexes fényképezőgép (SLR). A Működése egyszerű. A lencse által befogott képet egy tükör szerkezet a nézőképbe vetítette. A szerkezet a lencse és a film között van, exponálás pillanatában felcsapódik, helyet adva a fénynek, hogy a filmre (szenzorra) jusson. Így pont azt fényképeztél amit láttál. A cserélhető objektíves fényképező gépek a mai digitális világban is így működnek, a jelenlegi DSLR gépek gyakorlatilag egy csaknem 70 éves találmány továbbfejlesztései.

      Ha megnézzük a jelenlegi is aktívan résztvevő fotó gyártókat (Fujifilm - alapítva  1934-ben, Olympus -1919, Canon  - 1934, Nikon - 1917, Hassleblad 1841, Sony - 1946, Panasonic - 1918, Leica - 1913, Sigma - 1961) pár érdekes dolgot veszünk észre. A gyártók nagy része japán, a cégek jelentős része a második világháború elött voltak alpítva. Ebből két cég viszonylag későn lépett be a fotó bizniszbe (Sony, Panasonic).
A vérprofi vonalat két európai gyártó képviseli, a Hasselbad és a Leica, ezek nem a mi zsebünknek valóak, stabil visszatérő kliensük a NASA. Ahogy egy jó-barátom mondta, a Hasselblad technológia mellett a legprofibb DSLR-k is szappantartóknak tűnnek.
Gyakorlatilag a jelenlegi ésszel felfogható, emberileg hozzáférhető kamera trendet őskövület japán cégek diktálják. A CaNikon a listasvezető.

     A négyharmados rendszert az Olympus és Kodak fejlesztette ki, 2006-ban már 7 többé kevésbé passzív tagot számlált, a gépeket elsöprő többséggel az Olympus gyártotta.  A nevét a 4/3 képarányról kapta. Tulajdonképpen hagyományos DSLR gépek voltak pár kis különbséggel. Kisebb szenzor, ezért kisebb váz, kisebb lencsék. A lencsék teljesen digitálisak voltak, programozhatóak. (az első szoftveresen frissíthető objektíveket az Olympus gyártotta). A full frame szenzor felületének 25 %-át (kettes szorzó), az APS-c szenzorok ~ kétharmadát teszi ki (1.5 - 1.6 szorzó).  Méretei: 18 mm × 13.5 mm (22.5 mm átmérő), 220 mm².
 A kisebb szenzor miatt gyengébb képminőséget produkált mint a konkurencia gépei, viszont ezt jelentősen ellensúlyozták a fantasztikusan jól megépített, jó képminőségű objektívek. Ebbe a trendbe szólt bele a m43.
 Mi a különbség?  Amint fennébb is megemlítettem, a DSLR esetében a lencseszerkezet és a szenzor között elhelyezkedik egy tükör, alatta a fókusz mechanizmus, felette a prizma.  Ha mindezt kivesszük sokkal kisebb gépet kapunk, és mivel a lencse értelemszerüen közelebb kerül a szenzorhoz, annak a méretei is csökkenthetőek a minőség romlása nélkül.

(az illusztrációs fényképen a két szenzor ugyan akkora, lényeges a méretbeli különbség a DSLR és am43 között)

      Itt megint zárójelet kell tennünk. Az autófókuszt a Leica szabadalmaztatta 1973-ban, az első DSLR amiben kisebb - nagyobb változásokkal alkalmazták az a  Polaroid SX-70 Sonar OneStep  volt 1978-ban.
A következő természetes lépés a motorikus lencsetagok összekapcsolása volt a fókusz szenzorral, a mai DSLR gépek is alapjaiban ezt használják.
  Az autófókusznak 2 változata ismert: Fázismérésen alapuló (ezen belül aktív és passzív - az utóbbi az elterjedtebb) és kontraszton alapuló. A DSLR-ek lényegében mindkét fókusz technológiát használják, tükör reflex módban a fázis alapút, élő kép módban (live view) a kontraszt alapút. A fázis alapú fókusz soha nem a pontosságról szólt, hanem a sebességről, főleg ha mozgó tárgy követéséről beszélünk. Jelenleg is a legjobb mérési módszer a tőlünk távolodó vagy felénk közeledő tárgyak fókuszálására.  Viszont viszonylagos pontatlansága miatt, a DSLR -nél gyakran beszélünk front-back fókusz problémáról, amikor a fényképezőgép nem pont oda fókuszál ahova mutatja. Noha  a kereskedelemben levő gépek nagy része "szenved" ettől, tesztekkel kimutatható, viszont a gyakorlatban nagyon ritkán zavaró, átlagos fotózásnál majdnem észrevehetetlen jelenségről beszélünk. Ha nagyon zavaró, és a gép menüjében nincs mikrofókusz kalibráció opció, csak szakszerviz segíthet az orvoslásán.
 A kontraszt alapú fókuszálást minden esetben a képszenzor végzi kontraszt mérésekkel, alapjaiban véve lényegesebben lassabb mint a fázis alapú de sokkal pontosabb, és cserében nem csak a kép közepére fókuszál pár mezőben, hanem a kép bármelyik pontjára. A pixelpontos fókusz, arc felismerés, mozgó alany követés nagyrészt csak kontraszt alapú fókusszal lehet implementálni. Sport eseményekre jelenleg kevésbé alkalmas mint a fázis alapú fókusz. Videó módban a kontraszt alapú fókuszt alkalmazzák, hogy mennyire működik jól, az a gyártó implementációjától és a kontraszt fókuszra optimizált lencsék sebességétől függ. Zárójel bezárva.

Egy suta összehasonlításom A Panasonic G6 és a Canon 650D fókusz különbsége között:

... és itt jön be a micro négyharmad standard a képbe. A mikro négyharmadot az Olympus a Panasoniccal közösen indította útjára, viszont mindkét cég egyedi megközelytést alkalmazott.
     A m43 mivel kiiktatta a fókusz szenzort, tükröt, prizmát, és az optikai kukkolót lényegesen le tudta csökkenteni a fényképező gép vastagságát, méreteit, viszont kénytelen volt kontraszt alapú fókuszt alkalmazni, a kukkolót meg esetenként kicserélni egy lcd-re, pont mint a kompakt fényképezőgépeknél. A szenzor méret milliméter pontosan egyezik a négyharmados rendszerével.

      A Lumix G1-t, az első m43 alapú gépet a 2008-ban dobta piacra a Panasonic. A Panasonic viszonylag új de ismert szenzor gyártó volt, például sokan nem tudják, hogy a Canon Eos-1D-ben is Panasonic szenzor van.  A G1 nem akart kilógni a sorból, hagyományosan egy DSLR kinézetű fényképező gép lett, kisebb méretekben.

(forrás - digitalversus.com)

 Már megjelenése pillanatában nagy port vert fel, mivel kontraszt alapú fókuszrendszere felvette a versenyt az akkori forgalomban levő belépő szintű DSLR gépekkel. A jpeg engine-je nem volt a legsikeresebb, viszont RAW-ban iso 800-ig használható képeket csinált.

 Ami fantasztikus volt az az elektronikus  1 millió pontos keresője, ha nem is tudta kiváltani egy optikai kereső részletességét viszont egy nagyon használható képet adott olyan funkciókkal amivel az optikai kereső nem rendelkezett. Mivel a kereső tulajdonképpen egy nagy felbontású lcd, bármit ki lehet rakni rá amire szükség van: Kompozíciós segédvonalak, hisztogram, különböző státus infók.

  Az optikai képkereső azt a képet mutatja amit a fényképező lát, az elektronikus meg azt amilyen a kép lesz.
Véleményem szerint az utóbbi sokkal relevánsabb. Pontosan látom mi van fókuszban, milyen a fehér-egyensúly beállítás, mekkora a háttér elmosódás. Manuális fókusznál a kép egy része tetszőlegesen kinagyítható a pontosabb fókusz érdekében.
  Természetesen az lcd-keresőnek is megvannak a maga hátrányai: A kép amit látunk az tulajdonképpen pár század másodperccel ezelőtti kép, gyors mozgás esetén megtévesztő. Kis fényben eléggé zajos és látványosan belassul (viszont az optikai ilyenkor ugyancsak használhatatlan). A minőségi nézőke realitás közeli képet mutat
  A G1 mellé egy nagyon jó képminőségű 14-45 kit objektívet adtak, nem úgy mint a CaNikon gépekhez. Mielőtt nagyon ellenkeznétek, hadd magyarázzam el. Mivel a G1 volt az első m43 gép, teljesen új rendszert képviselt, egyáltalán nem volt választási lehetőség objektívekben. A Panasonic kénytelen volt a lehető legjobbat kihozni ha nem akarta elijeszteni a fotós világot. Pár évvel később mikor már lényegesen nagyobb objektív választék volt, a Panasonic beállt a sortba és egy felépítésében meg képminőségében lényegesen gyengébb de olcsóbb kit objektívre cserélte le.
  Egyes források  negatív véleményüket fejezték ki amiatt, hogy a G1a geometrikus torzulásokat már a RAW-ban kijavítja, akkoriban ez tényleg ritkaságnak számított, érdekes módon azóta csaknem minden DSLR gép ezt teszi, és ezt az előnyös tulajdonságok közé sorolják.

      A Panasonic jelenleg öt családot futtat párhuzamosan.
- GHx - a legdrágább, legprofibb vonal, nagyon fejlett filmes képességekkel. Jelenlegi terméke a GH3.
- GXx- Prémium kialakítású, csúcs képminőségű, legújabb technológiájú "kompaktok".  Jelenlegi terméke a GX7.
- Gx- DSLR felépítésű és funkciójú ár -minőség tekintetében nagyszerű gépek, kifordítható lcd-vel.   Jelenlegi terméke a G6.
 -GFx- Belépő szintű, kicsi viszonylag olcsó gépek, általában előbbi generációs szenzorral és funkciókkal.  Jelenlegi terméke a GF6.
-  GMx- Egyelőre 1 gép képviseli, a GM1, pillanatnyilag a legkisebb (kisebb egy doboz ciginél) cserélhető objektíves gép, prémium képességekkel, minőséggel és felépítéssel. Egy kisebb GX7 -nek kell elképzelni, erről majd egy másik cikkben.

   A második m43 gép a Olympus Pen EP1 volt. Az Olympus más megközelítést alkalmazott, mivel fotós gyökerei nagyon visszanyúlnak, nem úgy mint a Panasonicnak, arra gondoltak, hogy felélesztik az 1959-el kezdődően  piacra dobott Pen Családot.
Amint a képen is látszik, ellentétesen a G1-től, retró designt kapott, prémium külsőt, valódi zsebre vághatóságot mivel az optikai nézőke és vaku is levehető volt.  A fedél alatt ugyanaz a Panasonic G1 szenzor dobogott, de az Olympus képalkotó algoritmus a lehető legjobbat hozta ki belőle, sokkal tisztább , hűebb színvilággal.  Bónuszként még filmezni is tudott HD-ban. A retró designt az elkövetkező gépeinél is megtartotta.

Az Olympus vonal:

Pen - retró külsejű cserélhető objektíves vonal.
OMD- prémium kategória, időjárás álló fényképezőgépek, full frame-t megközelítő képminőséggel és árazással.
M43 gépekre megfelelő adapterrel gyakorlatilag majdnem az össze az utobbi 100 évben gyártott manuális objektív felvarázsolható.



  Az Olympus a szenzor alapú stabilizálást használja, előnyei, hogy sokkal kisebb és olcsóbb lencséket tud legyártani, stabilizál minden nem stabilizált lencsével.  Az OMD vonalban 5 tengelyes stabilizálás filmezés közben is használható.
  A Panasonic a stabilizálást előszeretettel a lencsébe szereli, a nagy fókusztávolságú objektívekkel hatékonyabb stabilizálást biztosít. Ez alól kivétel a Gx7, amiben szenzor alapú stabilizálás (is)  van.

Problémák:

- A DSLR-re jellemző a tükör felcsapódás által keletkezett vibráció, és ezáltal a kép esetenként elmosódottá válhat. Állványon könnyebb előidézni, a fejlettebb gépeknél erre külön figyelnek, a késleltetett expozíció beállításával. A tükör felcsapódik, de a zárszerkezetek csak pár tized másodperc múlva nyílnak, amikor a vibráció feltehetőleg megszűnt.
A tükör nélküli gépeknél értelem szerűen ilyen probléma nincs, de mielőtt nagyon örvendeznénk, szólok, hogy van más, talán még súlyosabb... az úgynevezett shutter-shock, avagy a zárszerkezet által keletkezett vibráció. A zárszerkezet a DSLR gépeknél is jelentkezik, viszont a nagyobb váz sikeresen elnyeli, a hatás gyakorlatilag elhanyagolható. A m43 gépek viszont sokkal kisebbek tükrös társaiknál, ezért a vibrációs bemozdulás számottevő.Csak bizonyos lencse-gép kombinációknál jelentkezik, és azon belül különböző fókusz távolság - zársebesség kombinációknál.  A nagyobb m43 gépeknél elhanyagolható, a kisebbeknél komoly probléma lehet bizonyos sebességeknél. Szerencsére megoldás-féle van, de egyik sem az igazi, és nagyon remélem, hogy a gyártók komolyabban odafigyelnek a jövőben.  Az Olympus a fent említett késleltetést alkalmazta, akár 1/8 másodpercig is kitolható. A Panasonic elektronikus kioldóját használva teljesen kiküszöbölhető a shutter-shock.
- A mélység élesség és a relatív gyújtó távolság különbség (nagyobb szenzorú társaihoz viszonyítva) egyszerre lehet átok is áldás is. Nehezebb portézni, viszont könnyebb mélyebb fókuszmélységű makrókat, panorámákat fényképezni. Amíg full frame-ben f8 fölötti értékek használata ajánlott a "minden fókuszban" elérésére, addig m43-ban elég az f4. (Végignézve egy csomó  albumot a különböző fotó megosztási oldalakon észrevettem, hogy a DSLR fotósok jelentős része nem is használja ki a nagyobb szenzor adta lehetőségeket, csaknem mindent kis blendenyílással fényképezve,  így "minden fókuszban"  van, mintha a képek mobiltelefonnal, vagy "szappantartóval" készültek volna).


   Most gyorsítsunk egy kicsit a történeten, kiemelnék pár érdekes dolgot.

A GH1 és a GH2 reális több arányú szenzorral rendelkezik, a kép méret nem csökken semmilyen képaránynál.

- A Gh2 mai napig is filmes körben az egyik legfelkapottabb kamera, a Vitaly hackek alkalmazásával sok nála sokkal drágább dedikált filmes kamerákat zsebre vág.

- A G6, GX7, GH3, GM1 240 fps szenzor kiolvasást használva a piac leggyorsabb egymezős fókuszt tudhatja magáénak, fényképezésnél és filmezésnél egyaránt. Sport események fotózásánál is sokkal használhatóbb mint a korábbi modellek, kis gyakorlattal DSLR közeli eredményeket érhetünk el. A -4 ev fényérték érzékenységgel meg majdnem vaksötétben is fóuszálni tud, példának okáért a csillagos égre fókuszál. Az Olympus  is a prémium kategóriájú OMD vonalában hasonló eredményeket ért el.

- A G5-nél bemutatott, a később megjelent gépekben tökéletesített néma kioldó mód egyáltalán nem használ mechanikus zárt, teljesen csendes fényképezést tesz lehetővé bizonyos korlátok között.

- Az OMD E-M5-ben levő 5 tengelyes stabilizálás akár 2-3 másodperces expozíciónál is működőképes.

Forrás

- az E-M5 az első Olympus m43 gép amelyikben Panasonic szenzor helyett prémium Sony szenzort használ, a képminőség különbség számottevő, ti. jelenleg a Sony gyártja a legminőségibb képszenzorokat.








- Az Olympus EM1 szenzorába a hagyományos kontraszt alapú fókusz mellé fázis alapú fókuszt is beépítettek, immár csaknem natívan használható a kifutó négyharmados standard minden objektíve.

- A jelenlegi legkisebb objektív az Olympus 15mm f/8 bodycap lencse.

- 2013-ban a Kodakot felvásárló Sakar bejelentette az első m43 standardú fényképező gépét, októberben meg 3 további lencsét mutatott be. 

-  További lencse gyártók: Voigtandler, SLR Magic, Mitakon, Tokina, Schneider Kreuznach, Samyang, Wanderlust, Pinwire.

- 2012-ben a Dpreview felmérés folyamán az év fényképezőgépe az Olympus OMD EM5 lett, megelőzve a Canon 5D Mark III-t és a Nikon D800E-t. Január elsején kiderűl mi volt az év kamerája 2013-ban, én arra tippelek, hogy megint egy m43 gép viszi el a pálmát, vagy ha nem is, de benne lesz az első háromban.

- A filmes körökben listavezető termékeiről ismert Blackmagicdesign a m43 standardot választotta legújabb közép-felső kategóriás filmező gépének alapjául. Igen figyelemreméltó a 13 stoppos dinamikája, natív m43 lencse támogatása, raw filmezés lehetősége.

  (DSLR - Blackmagic m43 dinamika összehasonlítás)

Összegzés

A mikró négyharmad nem mindenkinek való. Nem a vérprofi vonalat hívatott leváltani. A kompakt kategória a mobiltelefon kamerák tökéletesítésével lassan eltűnik, az esetleges jobb minőségre áhító klienseket próbálja elcsábítani. Az APS-c DSLR kategória lassan eléri (elérte) azt a határt amin túl már nem nagyon lehet menni. Ha ennél jobbat akarsz akkor full- frame, ha még jobbat akkor médium format. Ha megelégszel az ~ APS-c minőséggel viszont sokkal kompaktabb méretben, esetleg jobb/más felhasználói élményre vágysz, ha azt akarod, hogy a táskádba a szokásos fényképezőgép + 1 lencse pároson kívül, két esetleg 3 gépet plusz 5-6 objektívet vigyél magaddal, megközelítőleg ugyanabban a súlyban, vagy csak egyszerűen egy olyan gépet akarsz ami mindig nálad lehet, esetleg akár tényleg zsebre vágható, akkor a m43 a válasz. 

   A rendszer még nem tökéletes viszont esetenként már jobb alternatívát nyújt mint ár kategóriájában a konkurencia kínálata.
  Hogy mennyire komoly alternatíva kezd lenni a tükör nélküli fényképezőgép a hagyományos DSLR-el szemben? 

  Újabban csaknem minden gyártó mirrorless gépeket dobott a piacra. 

A Canon és a Sony megtartotta az APSC szenzorméretet,  DSLR képminőséggel lényegesen kisebb gépet kapunk. Sajnos a szenzor mérete miatt a lencse konstrukciója, mérete nem változik lényegesen, az összméret nem sokat csökkent. 

A Nikon még kisebb szenzort használ mint a m43, elméletben még kisebb fényképező gépeket tud tervezni. 

A Sony nemrég bejelentette a tükör nélküli full frame termékcsaládot. A listáról természetesen a Fuji meg a Pentax sem hiányozhat. 

  

A rezumátumot az teljesség igénye nélkül a wikipédiából fordítottam: 

Előnyök: (DSLR-hez mérve)

-Kisebb és könnyebb.

-Az utobbi 100 évben gyártott objektívek nagy részét használni tudja. 

-A front-back fókusz probléma gyakorlatilag nem létezik.

-A prizma-tükőr kiiktatása az esetleges elromolható komponensek listáját csökkenti, és kiiktatja a felcsapódó tükör okozta vibrációt.

-A nézőke videó módban is használható.

-Az autófókusz sebessége egyforma kép és videó módban, ezért lényegesebben gyorsabb a DSLR film fókuszálási képességeinél.

-Könnyebb a szenzort takarítani, portalanítani

-A kisebb szenzor méret és az objektív közeli elhelyezése miatt, lényegesebben kisebb tele objektíveket lehet legyártani. 

-A nagyobb mélység élesség miatt megfelelőbb makró illetve tájkép fotózásra.

-Az elektronikus kereső reálisabb képet ad a kompozícióról. 

-Gyenge fényben fel erősíthető a tárgy képe. 

-Manuális fókusz esetében nagyított képet mutathat, a pontosabb fókusz elérése érdekében. 

-Az elektronikus kijelző nagyobb és jobb lefedettségű mint a legtöbb APSC- DSLR-nél

-  A felcsapódó tükör hiánya miatt, könnyebb gyorsabb sorozat sebességet elérni, gyakori a 6-9 fps közötti sebesség, ami egyedi tulajdonság árkategóriájában.
- Könnyebben kihasználható kreatív effektusok, mivel a képernyőn vagy a nézőkén fényképezés közben látjuk az eredményeket. 

Hátrányok: (DSLR--hez mérve)

-Kisebb szenzor, elméletben nagyobb képzaj, gyengébb képminőség. (A Panasonic GH3, GX7, Olympus EM5, OM1 megtörte ezt a trendet).

-A nagyobb mélység élesség miatt nehezebb izolálni, kiemelni a tárgyakat, bár az Olympus 45mm f.1.8 és az Olympus 75mm f1.8 lencse ezt a problémát is megoldja. 

-Kisebb gép nagyobb kezekben nehezebben kezelhető, kevesebb funkció gombot lehet elhelyezni, rosszabb az ergonómiája. Szerencsére a Panasonic nagyszerűen kialakított és végletekig személyre szabható érintő felülete ezt a problémát kiküszöbölte.
- A fent említett shutter - shock, amire reális megoldás még várat magára.

források:

http://en.wikipedia.org/wiki/History_of_photography
http://en.wikipedia.org/wiki/Autofocus
http://en.wikipedia.org/wiki/Four_Thirds_system
http://www.personal-view.com/news/
http://www.dpreview.com/
http://thenewcamera.com/
http://www.radford.edu/wkovarik/class/design/226/226.camera2.notes.html

Ajánlott irodalom, közkedvelt fotós weboldalak, blogok:

http://cameraergonomics.blogspot.com/
http://www.ephotozine.com/
http://www.photographyblog.com/
http://pixinfo.com/ (magyarul)
http://www.cameralabs.com/
http://www.personal-view.com/
http://www.eoshd.com/
http://prohardver.hu/index.html (magyarul)