Fülek, by Vándor Lehel

           gondolatok egy könyv margójára... 

     Furcsa könyv ez, nem a megszokott száraz történelmi lecke, annál inkább egy sokkal személyesebb és talán épp ezért élőbb "élménybeszámolója" , amolyan first-person-shootere egy adott sötét, és az ezt követő talán még sötétebb kornak. Már az első oldalakon egy olyan szomorú-vidám de inkább röhejes és lehetetlen helyzettel találkozunk amit mindannyiunk átéltünk és csak azon csodálkozunk, hogyan is tudtuk elfelejteni, vagy ha nem is felejtettük, annyira magától értetődő - banalitásnak venni az évek során. A válasz egyszerű, a forradalom elötti időszak igencsak teli van zsúfolva ehhez hasonló tragikomikus valóságképekkel, hogy az ember lassan hozzászokik. A forradalom utáni időszak méginkább, de ez sajnos már inkább tragikus mint komikus. 

       Külön fejezetekben elevenítjük fel a társadalmi berendezkedés sajátosságait, az oktatás, kultúra, egészségügy, politika sajátosságait néhol objektíven, néhol meg személyes tapasztalatok alapján. Együtt nosztalgiázunk a tévé műsorokról, villany sporlásokról, sorban állásokról,  hivatalos ünnepekről, tapsolásokról és köpködésekről.   (Zoli, Pöndzi, Jóska, Rezső - emlékeztek még a "Találkozásokra"? Nekem személy szerint szellemileg életem egyik leg aktívabb periódusa volt, egy új világ nyílt ki elöttem, azóta is meghatározza zenei ízlésem. )

 A könyv tulajdonképpen egy jól meghatározott válaszvonallal osztható ketté, nyelvezetében, történetében egyaránt. A "forradalom" előtti időszak a maga kilátástalanságával, eszement ellenmondásaival, csendes lázadásával vagy beletörődésével egy másik világ volt, és mindenki másképp élte meg. Van aki aktívan részt vett a hatalom fenséges pénisze jó vagy rossz oldalán állva, vagy csak tengette  a teljesen közömbös, igénytelen és egyszerü életét. 

  A "forradalom" utáni eufória fantasztikusan van szemléltetve, és az azt követő valóságra ébredés is. A felszabadulás utánik káosz, csodák kergetése, félreértelmezett "demokrácia van, mindent szabad " első hulláma után rájöttünk, hogy lényegében a mélyben semmi nem változott mivel egy lényeges elemense a specifikus romániai rendszernek konstans maradt. A bennszülöttek maradtak. A kényszerű rabságból, elmaradottságból, elnyomásból felszabadulva hirtelen minden és mindenki elvesződött, nem tudtuk merre induljunk, és egy helyben topogunk azóta is. Ehhez alkalmazkodtunk miközben a volt kelet-európai blokk ex-kommunista országai mind felzárkóztak a "nyugat" mögé-mellé. Mi csak majmoltuk a felszínen a "nyugatot", miközben reális előrelépés nem volt, a reális megújulás, megújulni vágyás hiányzott.  A könyv e része már inkább elégedetlenséggel, feszültséggel, keserűséggel van átitatva. És itt jön az írónak egy személyes meglátása, a nyugat is lassan felzárkózik mellénk, noha nem a jelenlegi helyzetet utánozza, hanem lassan megteremti mindazt a kontrollt és megfigyelési-befolyásolási-félelemben tartási rendszert amit mi már '89  előtt átéltünk, természetesen a technika és pszihológia modern eszközeivel.  Ha '89 után valaki azt mondta volna, hogy hamarosan eljön az idő, és a féltve őrzött magánéletünket (amit egy hadseregnyi szekus meg besúgó fáradságos munkával próbált meghekkelni annak idején) örömmel, önzetlenül és magunktól megosszuk, eszelősnek tekintettem volna. És most vídáman, kényszerítetlenül megosszuk tartózkodási helyünket, baráti köreinket,  politikai , művészeti, szociális nézeteinket, vacsoránkat,  hogy merre jártunk a világban és kivel találkoztunk. Társalgásaink egyre inkább nyilvánosak, gondolataink már nem csak a miénkek. Ez nem Orwell 1984-e, ez már annál is jobb, nem kellenek besúgók, mi figyeljük és raportálunk önzetlenül saját magunkról. 

     Mi, akik átéltük mindezt, kicsit másképp olvassuk a sorokat, de mindazok akik az un. nyugati országokban soha nem tapasztalták meg egy kényszeruralom szorítását ugyancsak egy személyes meghívót kapnak, hogy megízleljék e jellegzetes közelmúltat és talán megértsék azt. 

      A könyv immár az átdolgozott, második kiadás,  angol nyelven íródott, jellegzetes erdélyi magyar logikával és hangulattal.  Hogy vannak benne túlzások? Lehet, ezt rátok hagyom megítélni, én inkább a fényképészetben oly ismerős téma elszigetlésnek nevezem, úgy hívod fel a figyelmet, hogy a háttér elmosódik, emiatt a téma jobban körvonalazódik, kiemelődik az események sorából. 

     Az "Ears" nagyon ajánlott olvasmány, megvehető az Amazon könyváruházából elektronikus meg nyomtatott formátumban.