Négy előadás

   Nem adok hangzatos címet, mert nem az a lényeg. Elmentünk  színházba. Egy ideje kimaradt, pedig gyakran próbálkoztunk, de csaknem semmi nem fogott meg egy-két kistermi darabot kivéve. Az utolsó emlékezetes előadás talán a Prah volt.

Négy előadást láttunk viszonylag rövid idő alatt, nem a cselekményüket vagyok hivatott spoilerezni, inkább egy szubjektív és amatőr élménybeszámolóra számítsatok. 

Az első.

Az újonnan alakult Spektrum színház bemutatta első előadását : "A nép ellensége" című darabját.
Kiváncsiak voltunk, mivel nem amatőr színtársulatról van szó, hanem vásárhelyi (és nem csak !) körökben ismert nevek sorakoznak fel: Nagy István, Tatai Gábor, Kárp György, Kovács Levente ...
Henric Ibsen színművét Török Viola rendezte.

   Most valószínűleg sokak nem-tetszését váltom ki ezzel ... de a darab pocsék volt. Ne értsetek félre, a téma nagyon is korszerű, a sok kis rejtett apropót sok helyen át lehetett értelmezni a jelenlegi politikai helyzet(ek)re, de az előadásmód nagyon amatőrnek tűnt. Lehet csak mi kaptunk el egy olyan előadást, amelyen a színészek esetleg fáradtak, vagy fásultak voltak, vagy lehet én nem tudtam ráhangolódni, de ez nekem nem jött be. Először is, a főszereplő nem tud hangsúlyozni. A legtöbb szövegét hangsúlytalanul  mondta el, mint egy unalmas felolvasást, kérdő mondatokat kijelentő mondatokká alakított, és fordítva, valahogy nagyon nem talált el semmit a szövegből, mintha nem ismerné a témát, és csak most ismerkedne a szöveggel. Ifjú színész, nemrég hagyta el az iskolapadot, sokat kell még tanuljon. De az isten szerelmére, akkor miért pont őt rakták be főszerepbe? Hogy nem b*szta a rendező fülét ez az amatőr alakítás? (Bocsánatot kérek, ha ezzel megsértek valakit, de erről az a korszak jut eszembe amikor 2000 tájékán volt a színház igazgató és az ugyancsak kezdő, és középszerű színész fiát  erőszakolta be főszerepekbe, a végén már nagyon kínos volt. Fia mentségére legyen, színésznek csapnivaló volt, de rendezőként annál ügyesebb, megtalálta magát, csupa jó dolgokat hallottam róla.)

  Sajnos a többi színész sem volt formájában, az egész előadás unottnak, fásultnak hatott. Hiányzott a természetesség. Van ilyen, hisz ők is csak emberek, nem hozhatják mindig a maximumot, viszont egy új magántársulat bemutatkozó előadásánál az ilyesmire nagyon vigyázni kellene.
  Mindenesetre ígérem, hogy másodszor is megnézem, ha változik a véleményem, feltétlenül megírom. A darabot mindenkinek ajánlom aki túl tudja magát tenni egy középszerű alakításon, és a cselekményre tud összpontosítani. 

A második.

    Az első hideg-zuhany után viszonylag félve ültünk le kistermi székeinkbe. Érdekes egybeesés, de 

a "A gézagyerek", amint említettem, kistermi előadás volt, és ez is remekre sikerült. A díszlet egyszerű de technikailag  nagyszerű volt, értelmesen kihasználva minden négyzetméterét a kis színpadnak (... bár egy-két díszleten a figyelmetlen néző átesett a szünetben, de inkább muris volt, mintsem tragikus).

    "A nép ellenségé"-ben annyira zavaró mesterkéltségnek itt nyoma sem volt, a színészek kivétel nélkül nagyon jól alakítottak, természetesek voltak, erőlködésnek, izzadság szagnak nyoma sem volt. Átérezték. Élték a cselekményt. A gézagyerek nem vidám előadás, de fanyar-szomorú  humor tökéletesen fűszerezi az ismerős élethelyzeteket, egyáltalán nem túlzásba víve kísérte végig az amúgy szomorú történetet. Gyakran mosolyt csalt az arcokra, és ami  nagyon lényeges, a végén még egy könnycseppet is sikerült kipréselnie a szemem sarkára. ... nem a nevetéstől. Két órára el voltam varázsolva, megszűnt a külvilág. Nekem nagyon bejött.  Menjetek nézzétek meg, nem fogtok csalódni. 

A harmadik.

Kényszerleszállás

       Verses előadóest Gáspárik Attila nagyszerű előadásában Szilágyi Domokos verseiből. 

Gáspárikot soha nem tudtam hova tenni magamban. Nem volt antipatikus, de különösen szimpatikus sem, pár évig Bukarestben tevékenykedett az audiovizuális tanácsnál és elég sok elgondolkodtató dolgot hallottam róla pro és kontra. A Kényszerleszállással engem levett a lábamról. Felolvasóestet színlelt, de pár sor után becsukta a könyvet és több mint egy órán át emlékezetből szavalt. (az időt csak saccoltam, mivel teljesen elvesztettem időérzékemet, annyira elragadott). Egyik vers átolvadt a másikba, helyenként pihenőként beiktatva egy újabb költeményt, hogy aztán a régivel folytassa. Nem volt eleje, és nem volt vége, csak hömpölyögtek a rímek, mintha nem is vers, hanem egy egyszemélyes beszélgetés lenne. Gratulálok Attila, ez tényleg elkápráztató volt. Az előadást áttetsző függöny mögül, visszafogott zongora kísérte, a függönyre meg Szilágyi Domokos meg családja "életeiből" kirakott fényképek vonultak át diszkréten a szemeink előtt. Gyakran kaptam rajta Matildot is, hogy Gáspárikkal együtt mormolja a verseket, ő is nagyon jól érezte magát.

    A szavalóest nagyszerűre sikerült, ami viszont utána következett, az számomra nagyon gyomorfelkavaró volt. György Péter "Képzelt Erdély" című könyve került terítékre, az író részvételével, megszólalásával. Csak annyit szerettem volna megkérdezni György Péter úrtól, hogy azon a bizonyos december ötödikei szégyen szavazáson, ő hogyan szavazott, bár abból ítélve ahogy beszélt, a válasz egyértelmű. 

 Könyv bemutató remélhetőleg a januári előadáson nem lesz, úgyhogy nagyon tudom ajánlani minden verset, szépet kedvelőnek... gazdagabban fogtok hazatérni. 

... és a negyedik.

    Román előadáson nem is tudom mióta nem voltunk, talán idióta. Az utolsó amire emlékszem, egy Maia Morgenstern előadás volt, a nagyteremben, telt házzal. Az évek alatt az a téveszme alakult ki bennem, hogy a román tagozat pocsék, az előadásokra nem járnak, a vásárhelyi színházat a magyar tagozat (és az állam) tartja fönn.  Nem csoda, hogy a "Casatoria" (Háztűznéző) című Gogol vígjátékra előítéletekkel teli mentünk el. Az előadáson nem voltak sokan , talán 5-6 sort lehetett volna megtölteni a nézősséggel, a díszlet szegényes, már-már puritán, igénytelen volt. Ezt kb az első 5-10 percben figyeltem meg, utána nagyon kényelmetlen kezdett lenni az egész. Hogy miért? Kénytelen voltam félretenni az előítéleteimet, sőt nagyon szégyelltem magam miattuk. Ezek az emberek TUDNAK játszani. Nem kell ide csicsás díszlet, pompa, az ember mindent elfelejt. A lazaság, a természetesség ami az előadásból sütött, a megfelelően felépített humor nagyon odatett. A humoros háttér cselekmények nemhogy elvették volna a figyelmet a főszálról, hanem még fokozták is a hangulatot, ami sokszor már annyira jópofa volt, hogy gyakran azon kaptam magam, hogy hangosan felröhögök. Valahogy úgy képzeljétek el mint a Bundy család vagy a Két és fél ember hangulatával néznétek egy előadást, viszont sokkal igényesebb előadásmóddal. A színészek nagyon ráéreztek arra, hol lehet túlzásokba esni, anélkül, hogy elrontaná az előadást, vagy groteszké váljon.

    A román előadás feliratozva van magyarul  . Az elején párszor rápillantottam, ha nem ismertem vaegy kifejezést, de csakhamar rájöttem, hogy a feliratozás használhatatlan. Nem ismerem a technikai hátterét, de gyanítom, hogy valaki kézzel tekeri, hogy találjon a beszéddel. A baj az volt, hogy az illető gyakran elaludt, így sokszor percekig ugyanazt lehetett olvasni, oszt ha nagyot koppant a feje és felébredt, szélsebesen próbálta utolérni az előadást, követhetetlen volt. Csaknem soha nem volt szinkronban, majdnem mindig a cselekmény előtt vagy után volt. Eleinte képzeletben kapkodtam a távirányító után, hogy a feliratot szinkronba hozzam, de rá kellett jönnöm, hogy ezt a feliratozást nem ennek a "filmnek" találták ki. Az alapötlet nagyon jó, de ilyen nemtörődömséggel véghezvíve csak elijeszti az esetleges  románul nem értő nézőt.  Ezt a "kis" zavaró tényezőt leszámítva, nagyon kellemes csalódás volt a "Háztűznéző", a végén a közönség felállva tapsolt, ami enyhe túlzás volt, mert ennyire azért nem volt jó, de panaszom nincs. Ha (az örökösen visszatérő frusztrációm oka) a "Nép ellensége" fele ennyire jól sikerült volna, ha negyed ennyire alakítottak volna természetesen, ha legalább tized ennyire érezték volna át a darabot mint a román szekció színészei, nagyon büszke lennék rájuk.

  Csak ajánlani tudom, ha társalgási szinten beszélsz románul, és sikerül előítéleteidből kivetkőzz. Nekünk sikerült és nem bántuk meg. 

     Köszönet Gabriela Bacali művésznőnek a meghívókért, valószínűleg magamtól soha sem mentem volna el.

... még egy pár gondolat

    Mivel lassan az évek alatt az ember megcsömöröl a sok középszerű színdarabtól, ahol az amúgy is álmosító témát sok felesleges le -fel rohangálás, ripacskodás próbálja feldobni, lassan leszokik a színház látogatásról. De néha, miután kiheveri az újabb csalódását, naivan visszatér. És megint rájön, hogy a vásárhelyi közönség válogatás nélkül mindig mindent megtapsol.  Ezúttal mondhatni, a mérleg pozitív oldalra áll, a "nap" végén nem bántam meg, hogy megnéztem egyiket sem. Szeretném, ha valahogy a rendezők is megértenék Sztanyiszlavszkijt, hogy nem a nézők vannak értük, hanem ők vannak a nézőkért, és a színházat a néző igényei szerint kell tálalni. Azért voltak annak idején olyannyira népszerűek és több százszor telt-házasak a klasszikus paraszt darabok.  Mert a népről a népnek szóltak, egy olyan előadás módban ami a nézőhöz szólt.  Nem riasztották el a nézőt, sőt, ismét visszacsalták, mert igényes előadások voltak, igényes díszlettel, igényes szerepléssel, nem kellett le fel rohangálni és rikoltozni, hogy a bóbiskolókat felébresszék, nem kellett csöcsöt mutassanak minduntalan, hogy a figyelmet megragadják.
    Ez a korszak lejárt, és annyi kikapcsolódási lehetőség közül sajnos nagyon ritkán válasszuk a színházat. Valószínűleg ma a "Sári bíró" sem lenne megint többszörösen telt házas.  Az igények megváltoztak, és ezt a színház érzi. Csak azt nem érzi, hogy pontosan mik is az igények. De nem baj, vásárhelyen elmegy a gagyi is, hisz a vásárhelyi közönség mindent megtapsol. Az említett előadások némelyike szerencsére ezt meghazudtolja... 

  Szilveszterkor, az "Hogyne, drágám"-t "vetítik", nagytermi előadás, alig kaptam rá jegyeket... Szorítsatok, hogy ez se okozzon csalódást... 

BÚEK